Belföld, Hírek

Nyilvánosságra került a levél: a háziorvosoknak jelentést kell írniuk azokról, akik nem kérnek oltást

Sőt, még egy nyilatkozatot is alá kell írniuk, hogy lemondanak egy amúgy önkéntes oltásról.

 

 

 




 

Augusztus elsejétől már Magyarországon is fel lehet venni a harmadik koronavírus elleni védőoltást, amelyre elsősorban a kockázati csoportba tartozó, veszélyeztetett emberek jelentkezhetnek a második oltás után 4 hónappal. Az injekciót a háziorvostól lehet kérni vagy az oltópontokon, ám – a számokat látva – egyelőre nem beszélhetünk oltási rohamról.

Telex a birtokába jutott körlevél alapján azt írja, a háziorvosoknak nem csak egyenként kell felkeresnie a beoltatlan 60 évesnél idősebbeket, de a kormányhivatal tételes elszámolást is vár a házalásról. A lap azt írja:

A háziorvosok minden pénteken déli 12 óráig kötelesek jelentést tenni arról, hogy hány 60 év feletti embert kerestek fel, hányat győztek meg és oltottak be. Aki pedig nem vállalja az oltást, azzal elvileg egy nyilatkozatot kellene aláíratniuk.

A lap által megkérdezett háziorvosok többsége azt nyilatkozta, hogy eddig inkább csak tájékoztatta a betegeit a lehetőségekről, de harmadik oltásokat még nem adott be. Az orvosok tapasztalatai szerint jobbára azok érdeklődnek a harmadik oltás után, akik Sinopharmot kaptak eddig. Egyikük szerint a harmadik oltás engedélyezésével próbálja a kormány elfedni, hogy a nagy tételben beszerzett kínai Sinopharm kevésbé ad védelmet.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?