Belföld, Hírek

Tízmillió forintot követel volt párjától a brutálisan összevert Orosz Bernadett

A Miskolci Törvényszéken hétfőn kezdődött meg a K. István által indított polgári peres eljárás Orosz Bernadett ellen.

 

 

 




 

K. István volt katonatiszt azért indított polgári peres eljárást, mert az általa brutálisan megvert nő megsértette a személyiségi jogait, amikor nyilvánosságra hozta a nevét, foglalkozását és egyéb személyes adatait a közösségi oldalán. Ezt férfi úgy élte meg, hogy a nő becsmérelte és sértegette őt a közösségi médiában, ezért 5 millió forint kárpótlási díjat követel tőle.

Orosz Bernadett kérelmet nyújtott be a kereset elutasítására, majd ő is keresetet nyújtott be a férfi ellen, mert az bántalmazó viselkedésével megsértette az élet, testi épség és egészséghez kapcsolódó személyiségi jogait. Jogsértés miatt 7.8 millió, míg kártérítés formájában 2.2 millió forintot követel a férfitól – írja a 24.hu.

Mint az ismert, 2019 novemberében futótűzként terjedtek el azok a fotók, amelyek az összevert Bernadettről készültek. A Blikk is beszámolt arról, hogy egy hajszálon múlt Orosz Bernadett élete, miután féltékeny párja kis híján agyonverte őt. A hatgyerekes anyuka a Facebook-oldalán osztotta meg a döbbenetes fotóit, amiken a felismerhetetlenségig eltorzult arccal szerepelt. A támadója eltörte az orrát, „szétzúzta” a fejét és a testét, kitépte a haját, illetve majdnem megfojtotta őt egy pásztói hotelben.

„Sajnos, ő csak akkor nyugszik majd meg, ha elpusztít engem. Ha börtönbe zárják, a szabadulása után újra lecsaphat” – mondta korábban a Blikknek a sértett.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?