Belföld, Hírek

Brutális adóbeszedés jön: az áfát is emelhetik? A kormány jövőre rengeteg pénzt szedhet be az emberektől

A költségvetési tervek szerint az ideinél 5500 milliárd forinttal több adót készül beszedni a kormány, és harmadával nőnek a lakossági befizetések is.

 

 

A kormány a jövő évi költségvetés tervezete szerint az ideinél 22 százalékkal azaz 5500 milliárd forinttal több adót készül beszedni, többek között az extraprofitadó bevezetése révén. Bár a kabinet azt ígérte, a lakosság nem érzi majd meg a költségvetési kiigazításokat, a Ryanair például a rá kivetett repülőjegyadót szinte azonnal ráterhelte az utasaira.

A napokban jelentették be a költségvetési megszorításokat, amelyek szerint a kormány az idén és jövőre évi 2000 milliárdos kiigazításra szánta el magát úgy, hogy a különadókból és az adóemelésekből évi 800-900 milliárdot teremtene elő, míg a kiadások lefaragásából 1000-1200 milliárd forintot.

Népszava azonban azt írja, a 2023-as költségvetést böngészve árnyaltabb kép rajzolódik ki: a most kivetett különadók, amelyek összesen 900 milliárd forintra rúgnak, az adóbevételi növekménynek csak egy kisebbik részét teszik ki, és más forrásokból további 4600 milliárd forint hullik a kormány ölébe.

Azaz a költségvetési kiigazításhoz sokkal nagyobb mértékben járulnak hozzá a lakosság által megfizetett adók, mint a cégek.

A vállalatok jövőre 3015 milliárd forintot fizetnek be a költségvetésbe, ez 1000 milliárdos növekedés egy év alatt, ami nagyon jelentős elvonás. Ugyanakkor a lakosság csak a rá vonatkozó adókon keresztül 4168 milliárdot fizet és ebben még nincsenek benne a 9250 milliárdra rúgó fogyasztási adók.

Míg a céges adókból 1056 milliárd forintos többletet vár a kormány, addig a lakossági és fogyasztási adókból jövőre 3600 milliárd forinttal többet tervez beszedni, vagyis a lap szerint a költségvetési kiigazítás nagyobb terhét a lakosság fizeti meg. Furcsa, hogy a Pénzügyminisztérium úgy terjesztette be a költségvetést, hogy az adóbevételek alakulásáról és az azt befolyásoló tényezőkről egy mondatot sem írt az indokolásban. Az állam személyijövedelemadó-bevételei a tervek szerint 30 százalékot meghaladó mértékben emelkednek úgy, hogy a kormány nem tervez adóemeléseket. A nagy növekedést részben magyarázhatja az alacsony bázis, a foglalkoztatottság 0,3 százalékos növekedése, illetve a bruttó reálkeresetek 10,2 százalékos növekedése.

A kormány tervei szerint a fogyasztási adók 27,7 százalékkal, az áfabevételek mintegy 30 százalékkal, míg a jövedéki adók alig 12,6 százalékkal emelkednek. Jövőre a kormány 5,2 százalékos inflációval és a lakossági fogyasztás 4,3 százalékos emelkedésével számol, amely két szám szintén nem magyarázza meg a közel 30 százalékos bevételemelkedést.

Az Index azt írja, kézenfekvő lehet, hogy mivel 2021-ben visszahozták az 5 százalékos kedvezményes lakásáfát az újépítésű ingatlanok értékesítésére és kedvezmény eleve két évre szólt, ezért ugyan 2023. január 1-jéig nem tér vissza a 27 százalékos adókulcs, jövőre azonban már lehet, hogy nem hosszabbítják meg az intézkedést. Bár a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank épp azt javasolta az elmúlt hetekben, hogy a kedvezményt 10 évre hosszabbítsák meg.

Más áfacsökkentett termékeknél valószínűtlennek hatna a kedvezmények eltörlése: a vágóállatok, a sertéshús vagy marhahús-készítményeknél ez nagyjából teljesen ki is zárható, amikor az alapélelmiszerek egy részére is hatósági árat vetettek ki. A gyógyászati készítményeknél, segédeszközöknél pedig azért is értelmetlen lenne áfát emelni a jelenlegi 5 százalékról, mert érdemi bevételnövekedés ebből nem várható. A portál szerint az internet hozzáférési szolgáltatásoknál, vagy a kereskedelmi szálláshelyek biztosításánál akár megléphető lenne egy ilyen szigorítás, de egyelőre ennek jelét nem adta az Orbán Viktor-féle kabinet.

A magyarázat az lehet, hogy az áfabevételek már idén jóval magasabb szinten alakulnak majd, mint az eredetileg tervezték, így jóval magasabb bázisról indul a 2023-as év, de erről az egyáltalán nem mellékes körülményről sem ír a Varga Mihály által jegyzett költségvetési terv. A jövő évi költségvetési tervek elnagyoltságát más tételek esetében a Költségvetési Tanács is szóvá tette, ugyanis nem voltak indoklással alátámasztva, ám ennek ellenére nem emeltek kifogást a törvényjavaslat parlamenti tárgyalása ellen.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?