A Fidesz frakcióvezetője egy Facebook-posztban bírálta, hogy az új kormány az utódok kinevezése nélkül mentette fel a közigazgatási államtitkárokat. Gulyás szerint a döntésről az érintettek a Magyar Közlönyből értesültek, szerinte ez „az új módi, ilyen az új hatalom”.
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője egy Facebook-posztban bírálta az új kormányt a közigazgatási államtitkárok felmentésének módja és időzítése miatt, valamint azért, mert szerinte nem pótolják az eltávolított embereket.
A bejegyzést azzal kezdi, hogy felvázolja a közigazgatási államtitkár szerepét, aki szerinte nem politikus, hanem a minisztérium első számú köztisztviselője. Leírja, hogy a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök május 15-én, pénteken, nem sokkal éjfél előtt mentette fel a minisztériumok közigazgatási államtitkárait.
Gulyás szerint bár a vezetők segítették az átadás-átvételt, a döntésről mégis a Magyar Közlönyből értesültek.
– fogalmazott a volt miniszter.
Szerinte az ország szempontjából sokkal fontosabb, hogy a pénteken éjszaka megjelent határozat nem rendelkezett az új közigazgatási államtitkárok kinevezéséről.
– írta Gulyás Gergely, aki szerint ideje lenne kezdeményezni a kinevezéseket, mert a közigazgatási döntések vélhetően ezután sem a Facebookon születnek majd.






