Belföld

Varga Judit volt férje ismét megszólalt: „Mostantól minden eszközzel megpróbálnak majd lejáratni”

Varga Judit ex férje, Magyar Péter ma délután újra posztolt a Facebookon. Azt írja, hogy a tegnapi döntése miatt a közeljövőben megpróbálják majd lejáratni.

 

 

 

Szombaton, miután Novák Katalin és Varga Judit lemondtak hivatalukról, ő is bejelentette lemondását a részben állami tulajdonú MBH Bankban felügyelőbizottságból, majd kemény üzenetet fogalmazott meg.

Most új posztjában azt írja, tegnapi döntésével sok barátját elveszítette, amit őszintén sajnál, de hozzáteszi: a szabadságnak mindig ára van. „Van, amikor már nincs hova hátrálni” – írja.

– Volt szerencsém személyesen is megismerni a rendszer és a szolgálatok működését, ezérttudatában vagyok annak, hogy mostantól minden eszközzel megpróbálnak majd vádolni, lejáratni, ellehetetleníteniés ehhez fel fogják használni a korábban hozzám közel állókat is, de innen is jelzem, hogy nem félek és azt kérem, hogy senki se féljen kiállni az igazságért, a hazánkért és az elesettekért – írja és hozzáteszi: „sokan kérdezik, hogy eddig miért hallgattam, miért csak most világosodtam meg. Ennek egyrészt családi oka van, másrészt borzasztó nehéz döntés szakítani az ember teljes korábbi életével és kockára tenni évtizedes emberi kapcsolatokat. (…) Ne féljetek!”

A teljes posztot itt lehet elolvasni:

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?