Celeb / Híresség

Most már értjük, miért lett ilyen nagy fideszes Győzike: kormánypárti politikusnak dolgozik a lánya

Gáspár Evelin az Európai Parlamentben! Az ismert showman, Gáspár Győző idősebbik lányának a neve ugyanis felkerült Járóka Lívia fideszes EP-képviselő asszisztensei közé – szúrta ki a Blikk. A júniusi választásokig tartó parlamenti ciklus utolsó évében csatlakozhatott a politikus munkatársaihoz.

 

 

 

Az 1994-ben született Gáspár Evelin a közösségi felületein egyébként szokatlan módon nem tünteti fel az EP-ben végzett munkáját, noha az sokak számára büszkeséget jelentene, hiszen nagyon is jól mutat egy önéletrajzban. A családja mindenesetre nagy figyelmet fordított az először a 2005-ben indult Győzike show-ban látott nő tanulmányaira: a fiatal nő kifejezetten jó iskolákat végzett, gyerekkorában a pásztói Mikszáth Kálmán Líceum növendéke volt nyelvi tagozaton, később pedig az International Business School Budapest diákjaként tanult.

A LinkedIn-profilja szerint nemzetközi tanulmányai részeként három évig járt a Luxembourgi Egyetemre – igaz, elvégzett szakot nem jelölt meg. Kerestük Járóka Líviát, milyen szaktudással győzte meg Gáspár Evelin, hogy az asszisztensei közé választotta. A képviselő nevében a közvetlen parlamenti asszisztense válaszolt, miszerint Járóka személyes meghallgatás alapján választotta ki Evelint, a legfőbb érv az elmúlt években szerzett tapasztalatai és nyelvtudásai voltak. Sajtómegjelenéssel kapcsolatos feladatokat végez Gáspár Evelin és folyamatos, rugalmas munkakapcsolat – szólt a válasz.

Érdekesség, hogy Járóka idén nem került fel a Fidesz–KDNP európai parlamenti listájára, korábban a képviselő azt közölte, hogy “a jövőben az egyetemi-akadémiai életben folytatja szakmai pályafutását”. Egyelőre kérdéses tehát, hogy Evelin hosszabb távon dolgozhat-e a brüsszeli közegben.

Keresték Gáspár Evelint, hogy miben segíti Járóka Lívia munkáját, az édesanyjától és az édesapjától pedig azt szerették volna megtudni, mit szól a család a brüsszeli „kiküldetéshez” – egyikük sem kíván nyilatkozni.

A család egyik jó ismerőse viszont lapunknak azt mondta, Evelin nem tervez Brüsszelben élni, amit az is erősít, hogy nem hagyja fel a TV2 televíziós csatornánál végzett produkciós munkáját sem.

– Úgy tudom, Gáspár Evelin idén is forgat a Farm VIP című műsorával, a tervek szerint néhányszor kell csak kiutaznia az Európai Parlamentbe – mondta informátorunk. – A hivatalos oldalon a helyben dolgozó asszisztensek között tüntetik fel, de ezeket a szabályokat lazán kezeli az Európai Parlament, a képviselőket segítő apparátus tagjai a politikusok tevékenysége, egyedi elvárásai szerint dolgoznak.

Édesapja, Gáspár Győző április 10-én látogatta meg a parlament brüsszeli épületét, jó eséllyel nem pusztán uniós állampolgári érdeklődésből, hanem lánya munkája is érdekelte. A celeb a közösségi oldalán közzétett fotók szerint olyan területre is bemehetett, ahová az egyszerű turisták nem, hanem kizárólag az EP-képviselők, illetve irodájuk meghívottjai. Gáspár Győző így a sajtótájékoztatók számára fenntartott teremben a képviselői pulpitus mögé is beülhetett. Járóka Lívia irodájának tájékoztatása szerint Gáspár Győző a lányát látogatta meg, aki egy látogatócsoportot kísért Brüsszelbe, itt találkoztak az EP-képviselővel is is. Gáspár Győző és Járóka Lívia ebéddel töltötték az időt a Nemzetközi Roma Héttel kapcsolatban.

“Magyarország mindenekelőtt, a Jóisten mindannyiunk felett” – írta a látogatásáról közösségi oldalán, de Gáspár Győző lánya munkájáról nem tett említését. Emlékezetes, „Győzike” tavaly januárban hivatalosan is a Fidesz tagja lett, de már korábban is harsányan jelezte erős szimpátiáját.

„Ha kell, még a véremet is adom a miniszterelnök úrért! Ha azon múlik, akkor odaadom a véremet! Lőjenek le a miniszerelnök úrért! Képes lennék háborúba menni érte!” – nyilatkozta 2022 októberében a Blikknek. Előtte néhány hónappal a Békemeneten is a sor elején tartotta a kormánypárti CÖF háborúellenes molinóját.
forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?