Celeb / Híresség

Megszólalt az Üvegtigris producere: szerinte Alekosz egy kretén – A realitysztár azonnal nekiment

Bár Alekosz ma délelőtt bejelentette, hogy szerepet kapott az Üvegtigris szerinte készülő negyedik epizódjában, most megszólalt a projekt producere, aki egyszerűen kijelentette, hogy egy kreténnek tartja a realitysztárt.

 

 

 

Egészen megdöbbentően indult a mai nap, Nagy Alekosz közösségi oldalán ugyanis délelőtt bejelentette, hogy készül az Üvegtigris negyedik része, melyben ő fogja játszani a korábbi ökölvívó-világbajnokot, Kovács Kokó Istvánt.

A hír tornádóként söpört végig a neten, és bár rengetegen akadtak, akiket felháborított a görög hős állítólagos szerepeltetése, többen jelezték, hogy a személye miatt mindenképpen beülnének a mozira.

Nos, úgy tűnik, hogy a rajongók a nagy eseményre még várhatnak, Alekosz megdöbbentően váratlan kijelentésén felbuzdulva ugyanis a Telex felvette a kapcsolatot az Üvegtigris filmek Balázs Béla-díjas producerével, Kovács Gáborral, aki széttárt karokkal, értetlenül állt a hellén realitysztár állítása előtt.

Elmondása szerint ugyanis film még nincs, maximum beszélgetés róla, Alekosz személye pedig még csak fel sem merült köztük.

Alekosz egy komplett idióta, egy kreténnel állunk szemben‒ szögezte le Kovács Gábor.

Alekosz aztán reagált a filmes kemény szavaira:

– Itt valakik vagy eltévesztették a mozi kulturális és szórakoztató szerepét, vagy erős hányingerrel tettek kényszerű, meggondolatlan, producerhez nem méltó kijelentést. Kovács Gábor ezúttal ezt Elkxrta. Utóirat: Az Üvegtigris 4 vetítésére, mindenki nagyon sok helyet FOGLALJON le. Tisztelettel: Nagy Alekosz – Világbajnok – írta a botrányhős.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?