Egyéb

850 milliót költ a debreceni önkormányzat csak idén a nemzetközi elitiskolára, ahová a polgármester lánya is jár

A Debreceni Nemzetközi Iskola nemrégiben kapta meg IB-akkreditációját, a diákok alsóban 3-4, azután 4-6 millió forintért tanulhatnak ott, évente. A helyi ellenzék szerint ide szórja a pénzt a fideszes vezetés a többi debreceni iskola helyett, a városvezetés azzal védekezik, hogy ösztöndíjprogramokat nyújtanak a debrecenieknek – igaz, a tanulók döntő része külföldi, és egyre többen lesznek, ahogy Debrecen ipara növekszik.

2019-ben a helyszínről számoltunk be, amikor megnyitotta kapuit az International School Debrecen, avagy a Debreceni Nemzetközi Iskola (ISD): az intézmény építését 3,8 milliárd forint közpénzzel tolta meg az állam, tandíjas, de nem magán, önkormányzati, mégis leginkább külföldieknek szóló, és a NAT helyett az IB (International Baccalaureate) programját használó elitintézmény jött létre, ahová óvodától érettségiig járathatják a gazdagok a gyermekeiket egyetlen, mindent átfogó oktatási folyamat részeként.

 

A Népszava azt írja, az intézmény nemrégiben nyerte el az IB teljes, kiskortól érettségiig terjedő akkreditációját. A lap szerint jelenleg alig 200, többségében külföldi diák jár ide, és ha valaki végig akarja járatni gyerekével a programot, az nagyjából 70 millió forintba kerül, ugyanis

  • egy óvodás tandíja évi 3,2 millió forint,
  • első-másodikban ez az összeg 3,9 millió
  • 6. és 10. osztály között 4,5 millió,
  • 11-12-ben pedig évi 6 millió forintot kell majd fizetni a következő tanévben, és ebben nincs benne az éves regisztrációs díj, a formaruha és az étkeztetés.

A lapnak a fideszes polgármester Papp László is megerősítette, amit Varga Zoltán térségbeli DK-s országgyűlési képviselője állított:

az önkormányzat 2023-ban 850 millió forintot különített el az ISD finanszírozására.

A Népszava hozzáteszi, ide jár a polgármester lánya is.

Papp azt nyilatkozta: „az állam is költ a saját fenntartású oktatási intézményeire, miért ne tehetné ezt a város is”, és hozzátette, igény van egy bentlakásos kollégium megépítésére is. Az iskolában jelenleg 188-an tanulnak, jövő tanévtől 60-nal nő a létszám: Papp szerint sok köztük a török, dél-koreai és kínai tanuló, amit azzal indokolt, hogy a debreceni BMW-üzem építésén sok a török vendégmunkás, a kínaiakat pedig a CATL akkugyár-beruházás vonzza oda. Ezt kiegészítette azzal:

jövőre, amikor megindul a BMW-gyár próbaüzeme, „megjelennek nagyobb arányban a középvezetők, mérnökök, az ő gyerekeikkel bővülhet a létszám.”

 

Papp arról beszélt, hogy 19 debreceni gyerek után a város állja a tandíjat, Varga Zoltán szerint azonban az ösztöndíjprogram „szemfényvesztés”, mert eközben a város többi iskoláját „hagyják lepukkanni”, az elit intézmény kapui pedig minimális kivétellel mindenkinek zárva maradnak.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?