Egyéb

Ezt csúnyán megszívhatja VV Amanda: Ha Vivit viszi párbajra biztos, hogy büntetést kap, ezért!

Ha valóban Vivit tervezte kihívni VV Amanda, nagyot fog koppanni ma este: ezzel ugyanis szabályt szeghetett, nem viheti a lányt párbajozni.

 

 

 




 

Úgy tűnik, szabályt szegett a VV10 harmadik kiválasztottja, Amanda! A lány ugyanis arról beszélt Ginának a minap, hogy Vivit fogja kihívni szerda este, majd terve szerint annyira felidegesíti Mercit, hogy a lány majd megüti, amely automatikusan a kiesését eredményezné.

Ezzel azonban csak egy a probléma: ahogy arra a 24.hu is felhívta a figyelmet, elárulni előre, hogy kit tervezünk kihívni, szembemegy a Való Világ szabályaival. Erről a nézők is hasonlóan vélekedtek, a szavazók 80 százaléka egyetértett azzal, hogy megszegte a játék feltételeit a zöld kendőt kapott lány.

Ennek értelmében Amanda, ha tényleg Vivit nevezi meg ellenfeléül, büntetést kap, és erre nem lesz lehetősége, azaz másik személyt kell kihívnia.

Innentől kezdve viszont akár blöffölt Amanda, akár komolyan gondolta, elég egyértelműnek tűnik, hogy alakul a Való Világ 10 forgatókönyve: minden bizonnyal Merci lesz majd, aki párbajozni megy vele, hiszen végig kettejük között vacillált, így Vivi helyett új emberként bizonyára a szőkeséget választja majd.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?