Egyéb

Varga Ferenc alaposan kiosztotta a váratlan őszinteségével mindenkit meglepő Farkas Flóriánt

Kiakadt a DK-s politikus.

 

Szombaton megírtuk, hogy Farkas Flórián váratlanul őszinteségi rohamot kapott, és keményen nekiment a kormánynak. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnöke a szolnoki romaügyi konferencián a többi közt azt mondta,

„Van itt több százezer cigány munka nélkül, csak nem tudnak róla, vagy nem akarnak tudni róla”

Az ügyre a Facebookon reaglt Varga Ferenc. A DK-s politikus keményen kiosztotta Farkast. A teljes írást változtatás nélkül közöljük.

„Olvasom, hogy Farkas Flórián előbújt száműzetéséből és a napokban felszólalt Szolnokon a vármegyeháza dísztermében egy romaügyi konferencián. 🤔

Őszinteségi rohamot kapott: Szerinte van itt az országban több százezer cigány munka nélkül, csak a kormány nem akar tudni róla. Azt is mondta, hogy a külföldről jövő munkavállalók helyett, romák foglalkoztatását látná szívesen.

Flóri, Flóri! Húsz éven keresztül ott ültél a Parlamentben, a romák körében a lehető legmagasabb politikai pozíciót töltötted be, mégsem tettél semmit a magyar cigányság felzárkóztatása érdekében!☝️ Illetve tettél, azt a mai napig emlegeti az egész ország!

Tudod a híd a munka világába program és az ellopott Uniós források… ☝️

Azt is hallom sokaktól, hogy vissza akarsz térni a politikai életbe, esetlegesen az Országos Roma Önkormányzat elnöki székére pályázol. 🤔

Kedves Farkas Flórián! Verd ki a fejedből, hogy valaha is tovább szégyeníted a cigányságot, van nekünk elég bajunk nélküled is. Neked nem a Parlamentben vagy az Országos Roma Önkormányzatban van a helyed, hanem a börtönben❗️”

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?