Egyéb

Figyelmeztette a magyar kormányt az új szlovák miniszterelnök: Ráfázhatnak Orbánék, ha tovább folytatják ezt

Szerinte a magyar kormánynak változtatnia kell az álláspontján.

 

Szlovákia első magyar miniszterelnöke, Ódor Lajos az ujszo.com-nak adott interjút, amelyben egyebek mellett arról is beszélt, hogy munkája során sosem a nemzetisége volt a meghatározó kérdés, de mind mondta, „sosem titkolta, hogy magyar”.

„Lehetséges, abban a dimenzióban segít ez valamit, hogy jobban ismerem, kicsit összetettebben látom a kisebbség problémáit”

– mondta származásával kapcsolatban Ódor Lajos, hozzátéve, közismert, hogy „Szlovákiában magyar politikusként, vagy akár közgazdászként nem olyan egyszerű dolgozni”, ugyanakkor úgy látja, ez az elmúlt 20 évben sokat változott.

„Szerintem az, hogy magyar nemzetiségű személyt nevezzenek ki miniszterelnökké, húsz, vagy harminc éve lehetetlen lett volna Szlovákiában. Most azonban úgy tűnik, senkinek nincs ezzel túl nagy problémája”

– mondta a szlovák miniszerelnök, aki arra is kitért, hogy az őt kinevező Zuzana Čaputovának elmondta, hogy magyar, amit ő örömmel fogadott, mert úgy vélte,

„minél színesebb a kormány, annál jobb”.

Ódor Lajos rámutatott: az elmúlt 20-30 évben a kisebbségek helyzetét tekintve jelentős fejlődés következett be. A nagyobb problémákat inkább abban látja, hogy például kevesebb beruházás érkezik Dél-Szlovákiába, amin – jelezte – változtatni kell, erre pedig a térségnek is fel kell készülnie.

„Ez nemcsak kisebbségi kérdés, hanem az egész országról szól”

– mondta.

Arra a felvetésre, hogy tervezik-e a magyar nyelv egyenrangúsítását a szlovákkal, azt mondta: ez a kérdés még nem volt napirenden a kormányban.

„Én úgy látom, mindenképpen jó jel, nekem, mint a kisebbség tagjának is, hogy már nem akkora kérdés Szlovákiában, milyen a miniszterelnök nemzetisége”

– mondta erre vonatkozóan Ódor, aki hozzátette, ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség a szlovák parlamentben a magyar pártokra.

„Szerintem az ország déli részéről érkező pártoknak is kicsit átfogóbban kellene az ország jövőjére néznie”

– jegyezte meg.

„Úgy látom, az, hogy Szlovákiának magyar nemzetiségű miniszterelnöke van, segíteni tud abban, hogy új témákról tudjunk beszélni. Olyanokról, amelyekben a problémák azonosak más nemzetiségek vagy akár a többségi szlovák lakosság gondjaival”

– mondta Ódor Lajos.

A szlovák miniszterelnök a magyar kormánnyal való kapcsolatról azt mondta: amíg az nem ütközik a szlovák érdekekkel, addig teljesen normális, hogy a magyar kormány kapcsolatot akar tartani a Szlovákiában élő magyarokkal. Hozzátette: a jelenlegi külügyminiszter, Miroslav Wlachovský Csehország és Lengyelország után Budapestre tervez látogatni.

Ódor elmondta, hogy Orbán Viktorral beiktatása óta nem beszélt, mint mondta, valószínűleg „az európai vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján találkozunk majd, vagy a V4-találkozón”.

A szlovák miniszterelnök arról is szólt, hogy jelenleg nincs napirenden részéről egy kijevi látogatás, ugyanakkor nem zárkózik el tőle, hogy Kijevbe utazzon.

„Egy ilyen szempontból ha valaki azt látja, hogy a szomszédnak ég a háza, akkor miért ne menne oda egy vizes vödörrel, miért ne segítene eloltani a tüzet?

Ez most nem arról szól, hogy az ukránok provokálták volna ki a háborút”

– mondta azzal kapcsolatban, hogy miért kell Szlovákiának támogatnia Ukrajnát a háborúban.

„Az történt, hogy valaki megtámadta az országukat és azt követeli, hogy azok a területek, amelyek eddig Ukrajnához tartoztak, más állam részei legyenek. Ez semelyik ország számára nem lehet elfogadható, amely hosszú távú békét szeretne”

– mutatott rá.

Úgy látja, van, aki úgy gondolja, ha az ukránok nem védekeznének, nem lenne háború, „de gondoljunk bele, ha valaki erőszak áldozatául esik,

annak sem mondanánk, hogy ne ellenkezzen, mert gyorsabban túl lesz a megerőszakoláson”.

Ódor Lajos a magyar kormány NATO-tól eltérő háborús álláspontjával kapcsolatban is megfogalmazta véleményét.

„Ha valaki elég sokáig foglal el a NATO vélekedésével szembeni álláspontot, akkor egy idő után a többiek megkérdőjelezik, hogy az érintett állam miért tagja a szövetségnek”

– hívta fel a figyelmet.

„Ha nem segítünk, és az oroszok itt lesznek a keleti határunk túloldalán, akkor nem a GDP két százalékát fogjuk majd védelemre fordítani, ahogy azt jelenleg kell, hanem talán akár négyet, ötöt”

– figyelmeztetett.

Ódor Lajos kinevezéséről korábban >>ITT<< írtunk bővebben.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?