Egyéb

Ez gyors volt: Hadházy posztja után azonnal rendkívüli közleményt adtak ki Navracsicsék

Most nem kell hónapokat várni a válaszra.

 

Vasárnap kora délután számoltunk be róla, hogy ugyan 5 éve vendégeket kellene fogadnia, a mai napig üresen és befejezetlenül áll egy új építésű villánykövesdi, 4 csillagos szálloda, amelyre a beruházó 780 millió forint uniós forrást hívott le. Hadházy Ákos ellátogatogatott a helyszínre, ahol a helyiektől úgy értesült, Lázár János nevéhez kötődhet a beruházás. Az építkezésről fotókat is közölt a képviselő.

A teljes támogatási összeget visszaköveteli az irányító hatóság a Villánykövesd határában uniós támogatásból épített hotel kivitelezőjétől – jelentette be a Területfejlesztési Minisztérium.

Az elterjesztett hírekkel ellentétben a villánykövesdi hotel-projekttel szemben több szabálytalansági eljárást is lefolytatott az intézményrendszer. A legutóbbi eljárás eredményeképp az irányító hatóság elállt a projekttől, és a teljes támogatási összeget visszaköveteli.

A 2014-ben támogatást kapott projekttel szemben már korábban is állapítottak meg szabálytalanságot, amely a támogatás egy részének visszafizetésével járt

– írták.

A kormány kiemelten fontosnak tartja az uniós források hatékony, szabályos felhasználását, az erre hivatott szervek és intézmények folyamatosan figyelemmel kísérik a projekteket, amennyiben szabálytalanság gyanúja merül fel, az illetékes irányító hatóságok megteszik a szükséges lépéseket

– állítja Navracsics Tibor szaktárcája.

Amennyiben a projekt végül nem valósul meg, a pályázónak a támogatást vissza kell fizetnie. Az esetleges kockázatok csökkentésére az intézményrendszer kiemelt figyelmet fordít. A hazai és az uniós költségvetési források védelmének céljából folyamos ellenőrzéseket végez, emellett anonim bejelentő felületet is működtet, a közérdekű bejelentéseket pedig az ellenőrzések során felhasználja – olvasható a vasárnap délután kiadott közleményben.

(MTI korrigálva/Nyugati Fény) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?