Egyéb

A Belügyminisztérium szerint minden idők legnagyobb pedagógusbéremelését tervezik

Minden idők legnagyobb pedagógusbéremelését tervezzük – írta a Belügyminisztérium (BM) a pedagógusnap alkalmából az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, amelyben köszönetet mond „valamennyi pedagógusnak, aki szeretettel és lelkiismeretesen tanítja, neveli a rá bízott gyermekeket, diákokat”.

„A kormány a mostani háborús idők ellenére is a rendszerváltás óta legnagyobb mértékű pedagógus béremelést tervezi, az ezt megalapozó új pedagógus életpálya törvényjavaslat – több hónapig tartó átfogó szakmai és társadalmi egyeztetést követően – hamarosan az Országgyűlés elé kerül” – írták.

A tárca közleménye szerint „a béremelést eddig is csak az késleltette, hogy Brüsszel húzza az időt, és nem fizeti ki a Magyarországnak járó uniós forrásokat. Amikor megérkeznek a hazánkat megillető uniós források, soha nem látott mértékű pedagógus béremelés valósul meg”.

Az új pedagógus életpálya törvényjavaslat nagyobb szakmai és anyagi megbecsülést garantál a pedagógusoknak, megteremti a pályakezdők és a hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó tanárok kiemelt béremelésének feltételeit – írták.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy a kormány ez év januárjától 10 százalékos pedagógus béremelést előlegezett meg.

„Amikor Magyarország megkapja a hazánknak jogosan járó uniós forrásokat, a rendszerváltás óta a legnagyobb mértékű pedagógus béremelés következhet. Amikor megérkeznek az uniós források, a kormány tervei szerint az első ütemben 561 ezer forint, jövőre 681 ezer forint, 2025. januárjában pedig 800 ezer forint lehet a pedagógus átlagbér” – áll a közleményben.

Forrás: MTI/Hírklikk


VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?