Egyéb

A Cápák között eddigi legfiatalabb versenyzőjét sokat bántották: a 16 éves Balázs levette a lábáról a befektetőket – videó

A Cápák között történetének eddigi legfiatalabb vállalkozója lépett a befektetők elé, aki – az üzleti tervét vázolva – egyből három milliárdost is meggyőzött.

 

 

 

Idén már a 7. évaddal startolt el a Cápák között, ahol a befektetésben reménykedő ötletgazdák továbbra is a különféle vállalkozási ötleteiket tárják a Cápák elé. A tegnapi adásban mindenkit meglepett egy 16 éves fiú, aki a műsor történetének legfiatalabb vállalkozója volt. Nyikonyuk Balázs a Csipcsiripp Plüssmanufaktúrával érkezett a befektetők elé, akik nagyon meglepődtek az életkorán és a rátermettségén. Balázs ugyanis szabadidejében horgol, és azt szeretné, ha minél többen élnék át a kézzel alkotás örömé, ezért egy olyan dolgot eszelt ki, aminek a segítségével bárki könnyen elkészítheti otthon a saját horgolt plüssfiguráit.

Egy DIY horgolódoboz piacra dobása érdekében 2 millió forintot kért, amiért cserébe 50 százalékot ajánlott fel. Mint mondta, az árbevétele a tavalyi évben 1,5 millió forint volt, amelyből 500-600 ezer forint volt a profit. Moldován András nagyon lelkes lett, azonnal fel is ajánlotta a 2 millió forintot, de Balogh Leventét is meggyőzte, s csak 30 százalékot kértek.

„Jó ötleteid vannak, imádom, hogy a saját kezeddel csinálsz valamit, óriási perspektíva van benned. Négyéves koromban én már árultam ezt-azt az óvodában, de még 16 évesen nem tartottam itt, hogy saját kft.-m volt. Ez nagyon extra, hogy egy srác 16 évesen azt mondja, a szülei alvó kft.-jét felélesztette, és ő abban árul valamit. Volt igazi árbevétele abból, amit a saját kezével készített. Ez a fiú fantasztikus” – áradozott András.

Végül Lakatos István is felajánlott 1 millió forintot, így összesen 3 milliót vihetett haza a fiú, akitől mindössze 10-10 százalékot kértek a Cápák. A személyisége annyira megfogta őket, hogy az édesapját is behívták, hogy gratuláljanak neki.

A fiatalt egyébként sokat bántották az iskolában, de úgy gondolja, ha egy lány focizhat, egy fiú is horgolhat.

„Eleinte nem kaptam negatívat, mivel nem hirdettem, hogy horgolok, az előző iskolámban volt nyolcadikig, hogy elnyomva voltam. Nem éreztem jól magam, elég mély sebet hagyott bennem. Nekik szerettem volna leginkább bebizonyítani, hogy mit értem el az életemben. Próbáltam nem foglalkozni velük és viccesre venni. Mostanra jól kezelem a kritikákat” – mesélte Balázs.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?