Celeb / Híresség

Így néz ki most Fásy Zsüli fürdőruhában a hatalmas fogyása után

A magyar mulatós király, Fásy Ádám lánya, Zsüli igazán bombaformában várja az idei nyarat is.

 

 

 

Fásy Ádám egykoron szegény vendéglátós fiúból az ország egyik legismertebb producere, legsikeresebb műsorvezetője lett. A legendás hírű mulatós király a Zeneexpresszel és a Fásy Mulatóval kitörölhetetlen emléket állított fel magáról a hazai popkultúrában. A gyomai származású szakembernek rengeteg többé-kevésbé sikeres hazai popcsillag köszönheti a felfutását, majd megragadását a köztudatban. Természetesen a már 71 esztendős Fásy Ádám sem tudott tehetséget fakasztani egy darab kőből, ám akit felkarolt, az hatalmas esélyt kapott arra, hogy befusson Magyarországon. 

Viszont nem kellett felkarolnia egyetlen imádott gyermekét, Zsülikét. Az 1998-ban született lány ugyanis már kicsi korától kezdve ott sertepertélt édesapja nyomában, és tinikorára együtt léphetett fel megannyi hírességgel élő közönség és forgó kamerák előtt. Zsüli számára azonban nem feltétlenül a mulatós-pop jelentette élete álmát, és manapság, immár 25 évesen keresi az igaz útját.

A KÖZELMÚLTBAN AZZAL SZEREPELT A MAGYAR BULVÁRHÍREKBEN, SŐT, MÉG TELEVÍZIÓS MŰSOROKBAN IS, HOGY HATALMAS SÚLYFELESLEGET SIKERÜLT LEKÜZDENIE MAGÁRÓL. 

Fásy Zsüli ugyanis nem kevesebb, mint negyven kilónyi feleslegtől szabadult meg az ésszerű táplálkozás felismerésének köszönhetően. A nehézségeiről és a küzdelemről a saját testével így nyilatkozott tavaly a TV2 Mokkájának stúdiójában:

„Miután elértem a súlyomat, volt egy első időszak, amikor nagyon görcsös voltam, féltem, és azt mondtam magamnak, nagyon oda kell figyelni, nehogy visszacsússzon. Most már mértékkel abszolút belefér egy-egy süti alkalomadtán.”

Zsüli a minap egyéként az Egyesült Arab Emirátusokban pihent, és valljuk be őszintén: sosem volt még ilyen bombasztikus formában. A fiatal influenszer elképesztő domborulatokat, és szemmel látható jó kedvet mutatott immár sokadik alkalommal is a követői számára.

forrás: promtions.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?