Celeb / Híresség

Ismét anyai örömök elé néz Berki Mazsi, hamarosan testvére lesz a kis Emmácskának – derült égből villámcsapásként ért minket Lénárt Évike parapszichológus jóslata

Berki Mazsira újra rátalált a szerelem és hosszú idő után a gyászon felülkerekedett a boldogság.

 

 

 

Már lassan egy éve, hogy Berki Krisztián váratlanul meghalt, személye körül azonban azóta sem csitulnak a kedélyek, és állandó beszédtémát jelent.

Legutóbb egy parapszichológus állította, hogy találkozott a fiatalon elhunyt celebbel. Lénárt Évike álmából riadt fel arra, hogy Berki emberi alakot öltve az ágya mellett áll, a találkozás során pedig kellemes benyomást tett rá. Szerinte a sztár egyáltalán nem olyannak mutatkozott, mint amilyennek sok kívülálló elképzeli.

Elmondása szerint a néhai celeb szeretne gyereke közelében lenni, ezért újjászületik, hogy ismét a család része lehessen. A szakember azt jósolja, hogy három éven belül Berki Mazsi babát fog várni, amely képében egykori férje jön újra a világra. 

Az utóbbi időben már arról jöttek hírek, hogy Mazsi nemcsak maga mögött hagyta már a gyászt, hanem újra megtalálta valaki oldalán a szerelmet, sőt, össze is költöztek.

Berki Krisztián halálát továbbra is rejtély övezi, egyedül özvegye ismerheti a teljes igazságot. Ismerősei, barátai biztosak benne, hogy nem egy eltitkolt betegség végzett vele. A hozzá közel állók tudták, hogy magas vérnyomással küzd, ám kizártnak tartják, hogy okozta volna a halálát, hiszen még a tragédia előtt pár nappal is orvosi ellenőrzésen járt.

forrás: tenyek.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?