Hírek, Internet

Viszlát, Messenger! – Komoly változás jön a Facebook-üzenetküldésben

Egyelőre még csak szűk körben tesztelik a funkciót, de nemsokára minden felhasználóhoz eljuthat az újítás.

 

 

 

Hivatalosan is bejelentették, hogy újraegyesítik Messenger és a Facebook alkalmazást – írta meg az Engadget. Majdnem 9 évvel azután, hogy a Meta különválasztotta a két platformot, a Facebook vezetője, Tom Alison bejelentette, hogy nemsokára jön a szinte mindenkit érintő változás.

A Facebook első embere egy sajátos blogposztban írt arról, hogy milyen újítások várhatóak 2023-ban a cégtől, az írásban kiemelte, hogy a Facebook még nem halt meg, és nem is fog egyhamar, hiszen több mint 2 milliárd felhasználója van most is.

A vállalat 2014-ben távolította el az üzenetküldő funkciót a Facebook appból, tehát 9 év után lesz újra elérhető a Messenger a Facebook alkalmazásaiban. Az még nem derült ki, hogy a böngészős változatban is visszatér-e az üzenetküldési funkció a Facebookra.

Egyelőre még csak szűk körben tesztelik a funkciót, de nemsokára minden felhasználóhoz eljuthat az újítás.

Az pedig külön újdonság lehet, hogy tervezik visszahozni a Facebook appba azt is, hogy Instagram-üzeneteket is lehessen küldeni.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?