Belföld, Hírek

Rusvai Miklós: ősszel jöhet a koronavírus hatodik hulláma, de ez már csak náthajárvány lesz

Rusvai Miklós virulógus véleménye szerint Kína zéró-Covid politikája – a mára relatíve megszelídült vírussal szemben – hosszú távon rendkívül megterhelő lehet, ami horribilis összegeket emészthet föl, ráadásul nem is igazán célravezető. A víruskutató egyetértett azzal, hogy a kelet-ázsiai óriás már a kezdetektől kicsit más „taktikát” alkalmazott a pandémiával szemben – írja az Infostart.

 

 

Mint azt felidézte, az európai kormányok és egészségügyi szakemberek – már viszonylag korán – arra a következtetésre jutottak, hogy előbb-utóbb meg kell tanulunk együtt élni a vírussal. Tehát úgymond rá lehet engedni a lakosságra, feltéve, hogy már rendelkezésre áll a vakcina, megkezdődött a védekezés, valamint, amikor már biztosított a legérzékenyebb korosztály egészségügyi biztonsága. Egy a lényeg: a koronavírus ne jelentsen túl nagy nyomást az egészségügyre – fogalmazott a szakértő.

A kínaiak viszont a zéró-Covid-stratégia mellett tették le a voksukat, miután

a kezdet kezdetén „megégették” magukat, így utólag már presztízsként kezelték, hogy náluk ne hatalmasodjon el a járvány.

– idézi az Infostart.

A víruskutató megjegyezte, Kína egy másik vonatkozásban is eltér az európai gyakorlattól, nevezetesen, hogy a dolgozó korosztály immunizálására helyzeték a hangsúlyt. Így aztán vannak olyan területek az országban, ahol a – legveszélyeztetettebb – idős korosztálynak alig 20 százalékos, vagy még annál is alacsonyabb az átimmunizáltsága. Ráadásul esetükben, miként azt Magyarországon is megtapasztalhattuk, a kínai típusú oltások kevésbé hatékonyak, így a legveszélyeztetettebbek gyakorlatilag veszélyeztetettek is maradtak – tette hozzá Rusvai Miklós.

Jóllehet, a koronavírus jócskán megszelídült, a víruskutató elmondása alapján az őszi szezonban vélhetően sor kerül majd egy hatodik hullámra. Ugyanakkor a legtöbb szakember arra számít, hogy az már csak egy náthajárvány lesz, tehát az influenzánál is enyhébb – fűzte hozzá. Szerinte nagy számban fognak jelentkezni a légzőszervi megbetegedések, köszönhetően a Covid-19-nek, de ez az egészségügynek, illetve a lakosságnak már nem fog akkora megterhelést jelenteni, mint a korábbiakban.

Rusvai Miklós őszinte reményét fejezte ki, hogy nem lesz szükség hatósági intézkedésekre, köztük lezárásokra és korlátozásokra, és legfeljebb kötelező maszkviselésre kerül sor bizonyos helyeken, például az egészségügyi intézményekben.

forrás: portfolio.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?