Celeb / Híresség

Elutazott a Balatonhoz: a kislányával töltődik fel Berki Mazsi

Néhány napra a Balatonhoz utazott pihenni Berki Renáta, azaz Mazsi, akire minden bizonnyal ráfér a feltöltődés. Berki Krisztián özvegye szép lassan elkezdett nyitni a külvilág felé, de hosszú út áll még előtte.

 

 

Már több fotót is megosztott az Instagramon 24 óráig látható történetében Mazsi. A fiatal özvegy a kislányát, a hét hónapos Emmát örökíti meg a leggyakrabban a pihenés alatt is. Mazsi az egyik felvételhez azt írta a kicsiről: „Életem értelme”. A Blikknek Mazsi egyik ismerőse elárulta, hogy a másfél hónapja elhunyt volt Fradi-vezér özvegye most minden erejével a kislányára koncentrál, és csak néha engedi meg magának, hogy belemerüljön a gyászába.

– Mazsi nagyon erős nő, hihetetlen akaratereje van. A kis Emmáért tesz most mindent, ha a baba nem lenne, talán már összeroppant volna. Esténként rossz neki, amikor a kicsi már alszik, csak ilyenkor, amikor csend veszi körül, adja át magát a fájdalmának. Krisztián emléke a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel… legutóbb éppen apák napján volt egy mélypont – mondta a Blikknek Mazsi egyik, a neve elhallgatását kérő ismerőse.

A fiatalasszony a közösségi oldalán is megosztott néhány fájdalmas gondolatot az apák napjáról, ami az első igazi ilyen ünnepük lehetett volna családként.

„Az előző években ezen a napon ünnepeltünk, izgatottak voltunk ès próbáltuk titokban tartani a meglepetést amivel a Szerelmemnek készültünk. Sikerült mosolyt csalni az arcára és könnyeket a szemébe… Tavaly, tavalyelőtt és az előtt is. Ma ez a nap más… A mosolyt az égtől kapjuk, a könnyek pedig az én szememben vannak. Hiányzol nekünk, APA” – osztotta meg a gondolatait Mazsi, aki egy videót is feltöltött, amelyen Berki Krisztián puszilgatja a kis Emmát.

Az özvegy ismerőse szerint Mazsinak még időre van szüksége, hogy összeszedje magát és kitalálja, mihez kezd a jövőben. Mint arról korábban beszámoltunk, Mazsinak adósságot is kell rendeznie, ráadásul az az üzlet is kútba esett, amire Renáta annyira készült. Egy babaúszással kapcsolatos üzlet nyitásán gondolkodott, amelyet azzal a Mattesz Csillával hoztak volna létre, akihez a kis Emmával is jártak úszni. Az üzlet azonban kútba esett, ám ismerőse szerint Mazsinak már több terve is van a jövőre nézve.

– Egyelőre nem akar semmit elkiabálni, de több dologban is gondolkodik – árulta el lapunknak egy ismerős. – A kis Emma mellett a munka az, ami kapaszkodót jelent neki, és persze, az sem utolsó szempont, hogy immár egyedülálló anyukaként kell helyt állnia, ami cseppet sem könnyű. A család és a barátok támogatják ugyan, de Mazsi mindig is önállóan akarta megvalósítani a céljait, és nem szeretett sosem teljesen másokra támaszkodni. Most még egy kicsit pihen, töltődik, a babára koncentrál, de hamarosan újra felveszi a fonalat, és mindent megtesz majd azért, hogy sikeres vállalkozást indíthasson be.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?