Belföld, Hírek

Lemondott Jakab Péter!

A Jobbik elnöke a Facebookon jelentette be a hírt.

 

 

Mint a Blikk is megírta, a Jobbik május 7-i tisztújító kongresszusán nagy többséggel választották újra Jakab Pétert pártelnökké, ám lapértesülések szerint a mai rendkívüli választmányi ülésen megint tisztújítást javasolhattak a tagok, ami akár Jakab elnöki székébe is kerülhet. Úgy tűnik, erre sor került, Jakab Péter ugyanis bejelentette a lemondását.

„A Jobbik tagsága több mint 70 százalékos többséggel választott meg a párt elnökének május 7-én. Hiába. Mára világossá vált, hogy az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számomra a többséget, vagyis kivették a kezemből a Jobbik irányítását. Ahhoz, hogy a mozgalom tovább tudjon működni, olyan elnökre van szükség, akivel az elnökség együtt tud dolgozni. Velem nem tud, ezért a mai nappal lemondok a Jobbik elnöki tisztségéről. A Fidesszel bármikor megküzdök, de a Jobbikkal nem harcolok.

Köszönöm a tagság kitartó bizalmát, az elnökségi tagok közül pedig Szabó Gábor, Z. Kárpát Dániel és dr. Lukács László támogatását. Nem fogom elfelejteni.

Jobbikosok, ha szükség lesz rám, szóljatok! Munkámat a Jobbik frakcióvezetőjeként folytatom, az elnökségnek további jó munkát kívánok.

Maradok a nép pártján!” – írta Jakab.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?