Celeb / Híresség

Hoppá! Veszekedések miatt csúszik a magyar sztár esküvője

MC Hawer és párja esküvőjére mégsem kerül sor januárban. Most elárulta, miért kellett csúsztatniuk a nagy napot.

 

 

Ahogy korábban a Blikk is megírtaMC Hawer és új párja már fél éve vannak együtt. Még kapcsolatuk elején, két hét után megtörtént a lánykérés, azóta pedig közös otthonba is költöztek Dunakeszire, amelyet a kedvese vásárolt. Most kiderült, január végéről március elejére tették át az esküvő napját, mert nem szeretnének semmit elsietni.

„Akadnak még zökkenők a békesség és a szerelem mellett, ezt is be kell vallani. Van bennünk csökönyösség és egyfajta megszokottság az eddigi életünk iránt, amit kezelni kell. Ez még a csiszolódás időszaka” – mondta a mulatószenész a Borsnak. Az esküvő új dátuma még ismeretlen, de reménykednek abban, hogy március elejére már minden megoldódik kettejük közt. Az 56 éves előadó úgy véli, nem is olyan rossz, hogy így alakultak a dolgok, mert a veszekedések végén van édes kibékülés is. Egyre többet gondolkodik el azon is, vajon meddig él még majd:

„65 évesen szerintem az ember inkább már csak úgy létezik. Amíg bírom, szeretnék utazni, nászútra menni, de előtte elvenni feleségül életem nőjét” – mondta a híresség, aki párja nevét egyelőre nem árulta el, csak annyit, hogy mostanában sokat van távol, de mindig nagyon siet haza a közös szerelmi fészekbe.

„Ez is csak megedzi a kapcsolatunkat. Erősek vagyunk, és a szerelmünk is erős!” – tette hozzá MC Hawer.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?