Belföld, Celeb / Híresség, Hírek

Tragikus körülmények között meghalt Babicsek Bernát

Tragikus hírről számolt be az Irigy Hónaljmirigy: elhunyt Babicsek Bernát.

 

 

A színész és harmonikaművész leginkább a Szeress most!, a Barátok közt és a Jóban Rosszban című sorozatokból ismert.

Fájó szívvel, összetörve búcsúzunk barátunktól, kollégánktól Babicsek Bernát harmónikaművésztől, aki a mai napon tragikus körülmények között itt hagyott minket. Ő játszott a Szívósszemű Márta című dalunkban, és vendégünk volt az azt követő SYMA koncertünkön. Egy tehetséges művészt és barátot vesztettünk el a mai napon! Őszinte részvétünk a családjának! – írja a zenekar a bejegyzésében.

Meg nem erősített információk szerint Babicsek a mai halálos solymári lakástűz áldozata. Mint megírtuk, január elsején 15:45-kor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Solymáron a Cserje utcában halálos lakástűz történt. A nyolcvan négyzetméteres családi ház lakója nem adott magáról életjelet, ezért az egyik rokona behatolt hozzá. Az épületben egy holttest és egy korábbi tűz nyomai voltak.

 

 

 

Babicsek Bernát tegnap még Pokorny Liával játszott együtt a Centrál Színházban.

Figyeljetek! Igazi és önfeledt buliban lehetett részem tegnap Veletek és Babicsek Bernáttal! Újra bebizonyosodott, hogy minden előadás más, és mindig megfűszerezitek valamivel, hiszen Ti is hihetetlen élményekkel gazdagítjátok! Köszönöm Nektek, hogy felejthetetlenné tettétek az év utolsó előtti napját is számomra és remélem, olyan hangulatban léptek át az újévbe, mint amilyen hahotázásokat és önfeledt kacajokat hallottam a nézőtérről. BOLDOG ÉS CSODÁKKAL TELI JÖVŐ ÉVET NEKTEK! Gyere, Te, Te izgalmas 2022, tárt karokkal várlak! – írta a színésznő a bejegyzésében.

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?