Belföld, Hírek

Az Ördög ügyvédje ügyében gyanúsítottként hallgatták ki Czeglédy Csabát

Kihallgatta a rendőrség csütörtök este Czeglédy Csabát az egyik olyan ügyben, amely Borkai Zsolt adriai hajóútja miatt indult – tudta meg a hvg.hu, az információt a DK politikusa is megerősítette.

 

 

 


A Borkai Zsolt lemondásához vezető botrány 2019 októberében robbant ki, amikor az „ördög ügyvédje” nevű blogon szexvideó-részletet tettek közzé, valamint olyan információkat, amelyek gazdasági visszaélésekről, korrupcióról szóltak. Miután az “ördög ügyvédje” elkezdte kihozni a szaftos részleteket a hajóútról, amin Borkai és befolyásos barátai vettek részt, az érintettek zsarolás miatt feljelentés tettek a rendőrségen. A zsarolási ügyben hét ember ellen folyik nyomozás.

A lap birtokába került jegyzőkönyv szerint a nyomozók közölték Czeglédyvel, hogy a Borkai Zsolt valódi arca néven létrehozott, jelenleg „Az ördög ügyvédje” nevű Facebook oldal kezelője Győr-Moson-Sopron megye területére koncentrálva hirdetést kért, a hirdetés költségét pedig Czeglédy bankszámlájával fizették, ezért őt bűnsegédként elkövetett személyes adattal visszaélés vétségével, valamint bűnsegédként elkövetett különleges személyes adattal visszaélés vétségével gyanúsítják.

Czeglédy a kihallgatásán azt mondta: a gyanúsítás szerinti cselekmény több okból sem tényállásszerű. A politikus arra hivatkozott, hogy a gyanúsításból sem az nem derül ki, hogy ő egy Facebook-oldalt vagy annak egy posztját hirdette, sem az, hogy mikor. Czeglédy védekezése szerint az sem derül ki a gyanúsításból, hogy posztra vonatkozik-e a hirdetés, ha viszont arra, akkor a gyanúsítás nem részletezi, hogy a posztban mely személyes adatok voltak kezelve jogosulatlanul. Czeglédy arra is hivatkozott, hogy mivel a szexuális felvételeket a weboldal kezelője hozta nyilvánosságra, így ha vissza is élt valaki személyes adatokkal, akkor azt a weboldal kezelője tette. A DK-s politikus szerint ez alapján bárkit meg lehetne gyanúsítani, aki a Facebook oldalán megosztotta a weboldalt.

Czeglédyt arról is kérdezték a rendőrök, hogy tudja-e, ki kezelte az Ördög ügyvédje weboldalakat.

Fogalmam sincs, de ha tudnám, megveregetném a vállát

– reagált erre a DK-s politikus.

Az ördög ügyvédje ismét jelentkezett

A lap emlékeztet, hogy „az ördög ügyvédje” éppen a minap jelentkezett be újra a Facebook-oldalán. A posztban azt írta:  az elmúlt egy évben 100 millió forint készpénzt gyűjött össze, ezt pedig annak a személynek ajánlja fel, aki segít egyértelmű bizonyítékokkal lebuktatni elsősorban Szijjártó PétertRogán Antalt. „De jöhet más fideszes nagykutya is. Orbánra vonatkozó adatoktól sem fogok megijedni” – teszi hozzá. Arról is írt, hogy az informátort kész akár az élete árán is megvédeni.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?