Belföld, Hírek

Tömegek célozták meg a Balatont a húsvéti hosszú hétvégére

Balatonfüred — Bár a virológusok kérték, hogy a koronavírus harmadik hullámának berobbanása miatt mindenki maradjon a fenekén, a Balatonra – némi túlzással – ki lehetne tenni a „megtelt” táblát.

 

 

 

 


A tóparton már csütörtökön tömegek napoztak és sétáltak, pedig a büfék többsége a járványhelyzet miatt még ki sem nyitott. Ugyan az idő mára bő tíz fokot hűlt, a fővárosból tömött sorokban tódultak a vízpart irányába az emberek.

Már délelőtt végeláthatatlan sor ment a Balatonra, délután baleset is történt. /Fotó: Fuszek Gábor
Már délelőtt végeláthatatlan sor ment a Balatonra, délután baleset is történt. /Fotó: Fuszek Gábor

A Horváth család Tökölről érkezett Siófokra csütörtökön, ahol az egyik ismerősük lakásában húzzák meg magukat. A gyerekeikkel éppen a kacsákat és a hattyúkat etették.

– Reménykedtünk benne, hogy találunk valami programot, de az égvilágon nem lehet itt most semmit csinálni. A legjobban a maszk zavar. Rendben, hogy a tömegben viselni kell, de nem értem, hogy egy olyan parkban miért szükséges, ahol rajtunk kívül nincs senki? – taglalta Horváth Gábor (41).

Tamás a feleségét és két kis gyermeküket hozta el Siófokra, fagyiztak. /Fotó: Fuszek Gábor
Tamás a feleségét és két kis gyermeküket hozta el Siófokra, fagyiztak. /Fotó: Fuszek Gábor

– Nagy szeretettel várunk mindenkit, hiszen természetes, hogy aki csak teheti, az ország egyik legszebb részén szeretné tölteni a húsvétot, de kérjük, vegyék figyelembe, hogy a térségben is sok a fertőzött, a helyi egészségügyi ellátórendszer nagyon leterhelt, és a boltok, részben kinyitó büfék, lángososok sincsenek ilyenkor még felkészülve ekkora forgalomra – nyilatkozta a Blikknek a Balatoni Szövetség elnöke, Lombár Gábor (62), aki egyben Balatonfenyves polgármestere is.

Egy hot dogot árusító férfinek alig volt egy perce, annyi vendég jött.

– Most nincs olyan jó idő, mint tegnap, és még csak péntek van, de annyi hot dogot adtam el, hogy meg sem tudom számolni – tárja szét a karját nevetve Bozsoki-Sólyom Pál (20).

Bozsoky-Sólyom Pál örülhet: annyi hot dogot adott el, hogy meg sem tudja számolni. /Fotó: Fuszek Gábor
Bozsoky-Sólyom Pál örülhet: annyi hot dogot adott el, hogy meg sem tudja számolni. /Fotó: Fuszek Gábor

A tihanyi kompon is annyian utaztak, hogy egy másik járatot is indítaniuk kellett. Az északi part tele volt bringással, az apátságnál hatalmas a tömeg.

– Pestről jöttünk kocsival Balatonfüredig, ahonnan bringával tekertünk át Tihanyra. Elnyalunk egy fagyit, aztán már itt sem vagyunk. Szándékosan nem megyünk a tömegbe – mesélte a Blikknek Tényei Botond (22), aki a barátnőjével és még két másik párral heverészett a fűben.

A balatonfüredi Tagore sétányon valósággal hömpölygött a tömeg. Az egyik padon egy nyugdíjas pár ücsörgött.

– Tegnap még ennél is többen voltak, sokan még maszkot sem hordanak – fakadt ki a Blikknek Arany János (79), akit a nejével együtt már beoltottak.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?