Celeb / Híresség

Majka meglepő vallomása: „Nem szeretnék pojáca lenni”

Majka újabb, ezúttal saját ötlete alapján készült műsorral tűnt fel a Tv2 csatornáján, amellyel kapcsolatban most több kulisszatitkot is elárult. A rapper emellett azt is elmondta, milyen fontos változást hozott számára ez az év.

 

 

 




 

A „Nyomd a gombot, Tesó!” egy tudásalapú kvízjáték, amelyben egyaránt számít az ügyesség és a gyorsaság is a feladatok teljesítésében. A műsorvezető most a gameshow kitalálásának körülményeiről is beszámolt a Lokálnak. Mint elárulta, jóval korábban fogant meg benne az elképzelés a játékkal kapcsolatban.

„Egy évvel ezelőtt találtam ki a játékot, aztán megvette az ötletet a TV2, és közösen csináltunk egy tévéműsort. Mindig is foglalkoztatott egy új, eredeti formátum létrehozása. Egy olyan gameshow-t képzeltem el, ami modern, pörgős, és a képernyőn éppen olyan élvezhető, mint maga a forgatás. Nagyon tetszett a közös munka, és a jövőre nézve is van pár ötlet, amely ígéretes lehet. Nem csak napi szórakoztató műsorokban gondolkodunk. Mindent lehet, ami a tévében működik 2019-ben” – árulta el a Majka, akinek ez az év rengeteg változás hozott.




Hiszen nemcsak saját műsorával állhatott a nagyközönség elé, újra maga mellett tudhatja Curtist és még egy igazán kerek évfordulót is megünnepelhetett. A negyvenedik születésnapja egy kis számadással is telt: elhatározta, hogy egyik napról a másikra megváltozik.

„Sok mindenen változtattam, és ezt már a szülinapom után egy nappal megtettem. Olyan dolgokra gondolok, amelyeket általában egy 40 éves családapa szokott csinálni. Nem szeretnék pojáca lenni, aki úgy viselkedik, öltözik, mint egy 18 éves tini” – árulta el Majka.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?