Vannak autósok, akik rettegnek a rendőri ellenőrzéstől, és vannak, akik egyenesen erre készülnek egész életükben. Tímea egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozott. Ő volt az az ember, aki nemcsak betartotta a KRESZ-t, de esténként elalvás előtt még fel is mondta magában a kiegészítő táblák jelentését. Autója egy mozgó jogszabály-gyűjtemény volt: a guminyomás millibar pontossággal beállítva, az ablakmosó folyadék évszaknak és holdállásnak megfelelően bekeverve, az utastérben pedig olyan rend uralkodott, hogy egy sebészorvos simán végezhetett volna ott vakbélműtétet.

Amikor egy borús kedd délután a visszapillantó tükörben felvillant a kék-piros fényhíd, Tímea pulzusa egy dobbanásnyit sem gyorsult. Sőt, inkább egyfajta büszke izgalom fogta el. Végre! Végre megmutathatja valakinek a frissen laminált, betűrendbe szedett biztosítási papírjait.

A járőrautóból két sokat látott, marcona rendőr szállt ki. Ők voltak a közlekedésrendészet elitje, arend éber őrei, akik egy kilométerről kiszúrják, ha egy izzókészletben hiányzik a pót-ködlámpa biztosítéka. Magabiztos léptekkel közelítettek Tímea autójához, arcukon a „mindjárt találunk valamit, amiért csekket lehet írni” rutinos kifejezésével.

– Jó napot kívánok, közúti rutinellenőrzés. A papírokat kérném! – mondta a magasabbik rendőr, miközben már gyanakvóan vizslatta a szélvédő matricáit.

Tímea mosolyogva átnyújtott egy dossziét, amelyben az iratok színkódolva voltak elrendezve. A rendőr lapozgatni kezdett. A mosolya hamar lehervadt. Minden érvényes volt. Még a jogosítvány is olyan friss volt, hogy szinte meleg.

– Rendben… az izzókészletet és az elakadásjelző háromszöget szeretném látni.

Tímea kipattant, és kinyitotta a csomagtartót. A háromszög nem egyszerűen megvolt, de egy egyedi, vízálló tokban pihent, az izzókészlet mellett pedig ott sorakozott egy komplett túlélőcsomag is.

A két rendőr összenézett. Ez már kihívás volt.

– Az egészségügyi doboz? – kérdezte a másik rendőr, hangjában némi reménnyel, hiszen a lejárt ragtapasz az esetek 90 százalékában megbízható bevételi forrás.

– Tessék parancsolni – nyújtotta át Tímea a dobozt. – A kötszerek szavatossága 2030-ig érvényes, a biztosítótűket tegnap sterilizáltam, és kiegészítettem a csomagot egy aloe verás égésgéllel, hátha szükség lenne rá.

A magasabbik rendőr ekkor előhúzta a végső fegyvert: az alkoholszondát.
– Kérem, fújja meg! – mondta diadalmasan, bízva abban, hogy talán egy konyakmeggy vagy egy reggel véletlenül lenyelt alkoholos szájvíz megmenti a becsületüket.
Tímea bólintott, mély levegőt vett, és olyan tökéletes, egyenletes tüdőkapacitással fújta meg a csutorát, hogy egy szimfonikus zenekar oboása is megirigyelhette volna. A gép pittyent egyet. A kijelzőn nemhogy egy árva tizedesjegy nem jelent meg, de a műszer szinte már mínuszba ment át. Tímea leheletében még a levegőben lévő természetes erjedés nyomai sem voltak meg; valószínűleg utoljára az óvodában evett túlérett almát.

A percek csak teltek, a feszültség pedig egyre nőtt. A két rendőr már a térdén csúszva mérte a gumiabroncsok profilmélységét egy digitális tolómércével (tökéletes 6 milliméter volt mind a négy), majd elemlámpával vizsgálták meg a kipufogócsövet, hátha találnak egy illegális, utólagos módosítást. De az autó olyan gyári állapotban volt, mintha most gurult volna le a szalagról. Még a szélvédőre tapadt falevelek is valahogy szabályosan, a látóteret nem zavarva helyezkedtek el.