Negyvenöt perc elteltével a két járőr kimerülten, izzadva és láthatóan megtörve támaszkodott a motorháztetőnek. Mindent bevetettek. Lekérték a rendszámot, ellenőrizték az alvázszámot, belemértek az ablakmosó fagyáspontjába, megfújatták a szondát, de semmi. Az autó egy guruló erőd volt a szabálysértések ellen.

A magasabbik rendőr végül letörölte a homlokát, nagyot sóhajtott, majd elővette a csekkfüzetét. Letépett egy sárga papírt, kitöltötte, és határozott léptekkel Tímea elé állt.

– Sajnálom hölgyem, de meg kell büntetnünk 100 ezer forintra! – mondta halálos komolysággal.

Tímeának tágra nyílt a szeme, a tökéletesen felépített, szabálykövető világképe egy másodperc alatt omlott össze. Hitetlenkedve tárta szét a karját.

– Mégis miért?! Hiszen mindent rendben találtak, és semmilyen szabálytalanságot nem követtem el! – háborodott fel, miközben a pulzusa most már tényleg az egekbe szökött.

A rendőr lassan elrakta a tollát, belenézett Tímea szemébe, és a bürokrácia megkérdőjelezhetetlen, jéghideg logikájával válaszolt:

– Azért hölgyem, mert ön vesztegette a rendőrség idejét!