Szombaton napos, száraz időre lehet számítani, amelyet csak kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarhat meg. Az előrejelzések szerint ma nem várható csapadék.
Az északnyugati szél több helyen megélénkül, helyenként meg is erősödik. A hőmérséklet délután 26 és 31, késő este 18 és 25 fok között valószínű.
Vasárnap a változó felhőzet mellett országszerte több órára kisüt a nap. Elszórtan, elsősorban az ország északi és északnyugati térségeiben alakulhat ki zápor, néhol zivatar sem kizárt. Az északi, északnyugati szél sokfelé élénk, időnként erős lesz.
Hajnalban általában 11 és 18 Celsius-fok közé hűl le a levegő, de az északi völgyekben és a Nyugat-Dunántúl egyes részein ennél néhány fokkal hűvösebb is lehet – írja a HungaroMet. Délután 25 és 31 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletre lehet számítani.






