Belföld, Hírek

Riasztás érkezett: már pánikolnak a vásárlók, kartonszámra hordják haza az ásványvizeket

Őrizzük meg a kimerítő hőségben is a nyugalmunkat, bánjunk felelősen az erőforrásainkkal, és most mutassuk meg a magyarok erejét! Semmi szükség a pánikvásárlásokra – hívta fel a figyelmet vasárnap az Egyenlő.hu modern kereskedelmi szakszervezet annak kapcsán, hogy az üzletekből olyan jelzéseket kaptak: az egyes településeken kialakult vízhiány miatt többfelé már a bolti ásványvízkészletek felvásárlásába kezdtek az emberek.

 

Pánikvásárlásba kezdtek több vidéki településen, a fővárosban és környékén is az emberek annak hírére, hogy veszélyben az ország ivóvízkészlete, és van, ahol napok óta vezetékes víz sem jön a csapból, a honvédség pedig lajtos kocsikból, zacskós vizek osztogatásával segíti a lakosságot.

Kisboltokból, nagyobb áruházakból is jelezték az ott dolgozók, hogy a szombati nagy bevásárlásoknál feltűnően sok ásványvíz került a kosarakba. Bár a hőség önmagában is indokolja a megnövekedett fogyasztást a szomjoltó termékekből: ilyenkor trendszerűen több fogy az üdítőkből, sörökből is. Ezúttal viszont látványosan többet vettek a palackozott vizekből, minden kiszerelésben, amit sokan kartonszámra pakoltak fel a szalagra, volt, aki csak emiatt ugrott be vásárolni. Többen meg is jegyezték a pénztárosoknak, hogy félnek, elfogy a vezetékes víz, nem lesz mit fogyasztani a családnak az elkövetkező napokban is elhúzódó kánikulában – mondta az Economxnak Bubenkó Csaba.

Folyamatos és precíz az áruellátás

Az Egyenlő.hu elnöke szerint azonban semmi szükség nincs a pánikvásárlásra, egyrészt azért, mert a kereskedők áruellátottsága folyamatos, szorosan követik az igényeket, naponta többször intézik a rendeléseket, ezért nem fenyeget készlethiány a jövő héten sem. Másrészt, a felelős gondolkodás mindenkitől elvárható a válságban.

„Miközben a kormányzat koordinálásával az illetékes hatóságok, minisztériumok fegyelmezetten, gyors összefogást teremtve kezelik az éles helyzetet, a lakosságnak is ki kell vennie a részét a kihívásból, akár úgy, hogy nem kezd felhalmozásba, főként, hogy a víz, akármilyen formában, mindannyiunk közös felelőssége” – jegyezte meg.

A dolgozók is kapnak hideget-meleget

A munkavállalói érdekképviselet vezetője megerősítette: a rendkívüli hőség és a tartós aszály próbára teszi mindenki türelmét „a kétkezi munkástól a felső vezetőig”, fiataltól idősig, ami a bolti dolgozókon is csattan.

Már a hétvégi műszakosok is tapasztalták, hogy az egymásnak ellentmondó információk terjedése miatt feszültek a vásárlók, sokaknak „pániküzemmódra” váltott a gondolkodása – jelezte, ám ez szerinte nem vezet előnyös helyzetekhez.

„Ne a félelmünk vezessen, hanem a hivatalos információkra alapozott, felelős döntésünk, a tolerancia, a segítő szándék, erről szól a mostani állapot” – hangsúlyozta.

Ha nem figyelünk, kevés lesz a sör is

Bubenkó Csaba iparági forrásokból is úgy tudja: az áruellátás kivétel nélkül minden termékkörben zavartalan.

„A kereskedelmi vállalkozások is beleálltak az összefogásba, a kis és nagy cégek kivétel nélkül korrekten végzik az alapellátás rájuk vonatkozó, ilyen helyzetekben különös odafigyelést igénylő feladatait, a boltok polcain ott lesz a víz holnap is” – mondta.

Egyúttal azt kérte mindenkitől, a saját háztartásában a lehető legnagyobb odafigyeléssel bánjon az alapvető energiával és a rendelkezésre álló erőforrásokkal – legyen szó a tisztálkodási szokásokról, a klímaberendezések használatáról, a locsolásról, medencetöltésről, vagy bármely más áramot, vizet igénylő tevékenységről.

Szavai szerint a víz maga az élet – a teremtett világ közös öröksége, „amely nem ismer pártot, határt és rangot”. Egy pohár víz pedig mindenkinek ugyanannyit ér, míg egy közösség igazi ereje sosem a bőség idején, hanem a szűkösség napjaiban méretik meg.

Tegyünk meg mindent otthon, az utcánkban, a boltokban, a munkahelyeken és a közösségi médiában is! Tartózkodjunk a politikai, elvi vitáktól: semmi szükség arra, hogy egymásra mutogassanak most a kormánypárt vagy az ellenzék szimpatizánsai, pláne félrevezessék az embertársaikat. Hiszen ha ebből káosz lesz, annak kivétel nélkül mind megisszuk a levét, arra már kevés lesz az ásványvíz, de még a sör is – fogalmazott.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?