Belföld, Hírek

Radnai Márk: A Fidesz első sora a vádlottak padjára kerülhet

A Tisza Párt alelnöke szerint nem politikai bosszúról, hanem a korrupciós ügyek miatti elszámoltatásról van szó. Kijelentette, hogy ha nincs meg a tisztítási folyamat, akkor nem beszélhetünk rendszerváltásról.

 

A Fidesz első sora a vádlottak padjára kerülhet – erről beszélt Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke és országgyűlési képviselője a Magyar Hangnak adott interjújában, amelyet a Telex szemlézett. Úgy fogalmazott, hogy a felelősségre vonás a párt legfelsőbb vezetését érintené.

„Amikor azt mondjuk, hogy Fidesz, és az első tíz embert felsoroljuk. Ők” – mondta Radnai.

Ezt nem politikai bosszúból, hanem az összefonódások és a korrupció miatt tartja szükségesnek.

„Csak azok kerülhetik el a felelősségre vonást, akik nem érintettek. Olyan, hogy érintettek, de mégis érinthetetlenek nem fordulhat elő” – magyarázta.

Azt is hozzátette, hogy ez nemcsak a fideszesekre vonatkozik: „A jövőre nézve, ha nincs meg a tisztítási folyamat, akkor nem beszélhetünk rendszerváltásról. Ezt vállaltuk”.

Az interjúban kitért a korábbi kormányzat idején kötött koncessziós szerződésekre is. A dohányboltok ügyét nem tartja a legégetőbb problémának, de biztos benne, hogy sorra kerül. Ennél jóval nagyobbnak nevezte az autópálya-koncessziót, ahol – mint mondta – egy „húszezer milliárd forintos háttéralku” van.

A Tisza alelnöke beszélt a mély politikai megosztottságról is, ami szerinte családokon belül is „szinte betemethetetlen”. Úgy látja, nagy felelősségük lesz abban, hogyan tudnak szólni a fideszes és az ellenzéki szavazókhoz. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy

helyi szinten véget kell vetni a pártpolitizálásnak, amihez szerinte legalább két ciklusra lesz szükség.

Azt ígérte, egy hónapon belül elindítanak egy olyan folyamatot, amit már társadalmi egyeztetésnek lehet nevezni.

Magyar Péter szerepét pótolhatatlannak nevezte, mondván „az egész Tisza és a rendszerváltás gondolatisága az ő személyében összpontosul”.

Úgy véli, a miniszterelnököt „sokféle kritika és vád érheti, de az, hogy ő korrupt lenne, az nem”.

A párt aktivistahálózatáról, a Tisza Szigetekről pedig azt mondta, nem szabad elengedni őket, mert „ők adják az alapját mozgalmunknak”.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?