Belföld, Celeb / Híresség

„A miniszterelnöknek nem kellett volna így elhízni” – Dopeman szerint Orbán Viktor túlsúlya okozta a Fidesz vereségét

Pityinger László a Mandiner Hotel Lentulai című műsorában fejtette ki a véleményét a Fidesz választási vereségéről. A rapper szerint – habár Magyar Péter sem egy Adonisz – a miniszterelnök fizikai állapota „mérhető” tényező volt a szavazás kimenetelében.

 

„A miniszterelnöknek nem kellett volna így elhízni. Ezt nagyon őszintén mondom. Tehát versenyképességet kell mutatni” – jelentette ki Pityinger László, azaz Dopeman, aki szerint a miniszterelnök súlygyarapodása is hozzájárult a Fidesz választási vereségéhez.

A rapper a Mandiner Hotel Lentulai című műsorában beszélt erről vasárnap. Amikor a műsorvezető, Lentulai Krisztián visszakérdezett, hogy szerinte ez szavazatokban mérhető-e, Dopeman egy rövid gondolkodás után felelt.

„Mérhető. Igen. Igen, mérhető.”

A gondolatmenet onnan indult, hogy a rapper nem fideszes szavazók körében elterjedt vélekedésre reagált, miszerint Magyar Péternek „jól áll a zakó”.

Dopeman szerint a Tisza Párt vezetője nem egy Adonisz. „Nekik jól áll a Magyar Péteren a zakó, [de] én azt mondom, hogy akin jól áll a zakó, az az Alain Delon meg Harrison Ford. Vagy jöjjek közelebb még? Tehát most azért ne csináljunk úgy, mintha az Adoniszt választottuk volna meg.”

A rapper később hozzátette, hogy nem rosszindulatból fogalmazott kritikusan a miniszterelnök külsejéről, hiszen Orbán Viktor „eleve sportember”, és szerinte ez elsősorban „egészségügyi dolog”.

Dopeman okfejtése nem az első furcsa magyarázat a Fidesz-holdudvar. Múlt héten Jeszenszky Zsolt Hajdú Péter műsorában arról beszélt, hogy a vereség oka Orbán Viktor indiai útjára vezethető vissza.

Szerinte a miniszterelnök ott „egyfajta bálványimádást követett el akaratán kívül, és kaput nyitott a szellemvilág felé, a gonosz szellemek felé”.

Via 444.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?