Celeb / Híresség

Alekosz már megállapodna, feleségre és babára vágyik: „Szerintem én Nobel-díjas gyermekeket nevelnék”

Nemrég még Alekosz és Varsányi Réka viharos szakításától volt hangos a sajtó, az Ázsia Expresszben együtt küzdő páros más-más érzésekkel zárta le a kettőjük között folytatott kapcsolatot. Az izomceleb most azt mondja, készen áll a nősülésre és az apaságra is.

 

 

 

Nagy Alekosz a balhés szakítást követően elárulta, Réka többet szeretett volna, ő pedig nem érezte úgy, hogy elmélyedne a kapcsolatban, így lezárta azt, ami köztük volt.

Most mégis azt gondolja, készen áll a nősülésre és az apaságra is, így nyitott szemekkel nézi a világot, hiszen bármikor betoppanhat az életébe a szerelem. Még azt is megjegyezte, nyugodtan ráírhat bárki a Facebookon, őt nem riasztja el, ha a nők kezdeményeznek.

A görög származású celeb, aki 13 évvel ezelőtt a ValóVilág negyedik szériájának megnyerésével szerzett magának hatalmas népszerűséget, a Kiskegyednek mesélt most egy interjúban, amelynek során megmutatta a kameráknak az igazi énjét, és igen részletesen beszámolt álmairól és terveiről is, ami az apaságot illeti.

Nagyon el tudom képzelni abban a szerepben magam, és való is nekem, nagyon való, mert az én oktatási elképzelésem, oktatási rendszerem annyira jó, és szerintem én Nobel-díjas gyermekeket nevelnék– válaszolt nevetve arra a kérdésre Alekosz, hogy el tudná-e magát apaként képzelni.

Én ebben biztos vagyok, egy zenében, intelligenciában, kultúrában egy egészen más kulturális holdudvar lenne.

– tette hozzá.

Alekosz azt is megemlítette, a születendő gyermeke már az édesanya hasában is azokat a legendás előadókat hallgatná, akiket ő szeret, és így az sem lenne meglepő, ha a születésénél is Zámbó Jimmy slágerei szólnának.

Már mindjárt a születésénél ott szólna a Jimmy, a király, már egy napos korában tudná, hogy ki az a Zámbó Jimmy, a Presser-musicaleket is mind hallgatná, sőt már az anya hasában– tette hozzá, majd kiegészítette azzal, hogy ez természetesen adná magát, hiszen a felesége hasában lenne a gyermek –Gyermeket is akkor szülünk, ha férjhez vagyunk menve, különben nem. Akkor ő már a feleségem, akkor ő már hallgatná a hasban ezeket az előadóművészeket, és amikor a világra jönne, akkor is hallgatná, aztán utána játszaná is, kézbe venné a hangszert, hangszereket.

A Kiskegyed riportere, Berta Bernadett megkérdezte, mi lenne akkor, ha viszont házasságon kívül foganna meg a leendő utódja. Alekosz kijelentette, ez nem lehetséges, mivel számára a házasság egy szentség, és ő teljesen elítéli azt a hozzáállást, hogy néhányan csak a születendő, be nem tervezett gyermekük miatt kötik össze az életüket.

Azért ez nem így működik. Én ennél azért tudatosabb vagyok, és én ezt így is szeretném, meg ez így szép– jelentette ki Alekosz.

Ezután részletesen lefestette, milyen jeleneteket lát maga előtt a jövőbeli apa szerepével kapcsolatban. Van itt többek között kastély, piros szőnyeg, rajta villanyvasút, Alekosz kockás pizsamában, a pizsama felső zsebében papírzsebkendő, és még sok más. A görög celeb elmesélte, kisfiának venne majd egy szerelvényt a vasútmodell boltban, megtanítaná sakkozni, zongorázni, és természetesen az sem mindegy, milyen iskolába kerülne be a gyermeke.

„Látok olyan jelenetet is, amikor megyünk az iskolába, de először az igazgatóhoz. Én beszélek vele, hogy minden el legyen intézve és rendben legyen, addig a gyerek nem mehet be. Amikor az igazgatóval megállapodok, akkor lehet a gyereket beintegrálni, nem mindegy, hova” – magyarázta.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?