Celeb / Híresség

Személyes kapcsolatban van Győzike és Mészáros Lőrinc – A showman a milliárdos üzletember nyomdokaiba lépne

Furcsa kapcsolatról rántotta le a leplet Győzike: kiderült, hogy személyesen is ismeri Magyarország leggazdagabb emberét, Mészáros Lőrincet, akit kifejezetten szimpatikusnak talál, ráadásul bizonyos szempontból a nyomdokaiba is lépne.

 

 

 

„Szimpatikus, mert tud valamit. Ha nem tudna semmit, akkor nem lenne ott. Nem lenne ott az Andi sem. Én nagyon szeretem az egész családot” – mondta a showman a Nap Hírének, de úgy látszik, Mészáros után, aki egy ideig Felcsút első embere volt, ő maga is polgármesteri babérokra tör.

Győzi a lap kérdésére, hogy indul-e jövőre a polgármesterválasztáson, elárulta, hogy nagyjából egy hónappal ezelőtt egy falu megkereste, hogy „alkossanak valami maradandót együtt.”

Leültünk, elkezdtünk beszélgetni és azt vettem észre, hogy eltelt egy óra, két óra, három óra és meggyőztek, hogy induljak polgármesternek

– magyarázta a showman, aki felidézte, hogy korábban már indult polgármesternek, ám akkor az 1800 szavazatból mindössze 36-ot szerzett meg. Az akkori indulás azonban csak az általa játszott show része volt, ezúttal azonban komolyan gondolná.

„Most van egy nagyon nagy szerencsém, hogy nem lesz ellenfél” – tette hozzá Győzike, majd elárulta, hogy a pozícióban maradandót akar alkotni és arra az elhatározásra jutott, hogy csak akkor lesz ennek a rejtelmes falunak a polgármestere, hogyha a fizetését nem utalják ki, tehát azt tervezi, hogy ingyen fogja vezetni a települést, amely Nógrád vármegyében található.

Győzi azt nem tudta elmondani, hogy saját pártjának, vagyis a Fidesz színeiben, vagy függetlenként indul és az sem derült ki a szavaiból, hogy egyeztetett-e már a Fidesz vezetőivel ambícióiról.

„Olyan falut szeretnék, ahol a gyerekek örömmel mennek be az iskolába. Ahol a faluban, az üzletekben az emberek nem egymást gyűlölik, hanem egymást szeretik” – ecsetelte elképzeléseit.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?