Celeb / Híresség

Durva inzultus érte Alekoszt: „Börtönbe foglak juttatni, te gazember!”

A TV2 Ázsia Expressz című műsorának forgatásáról visszatérő Alekosz szinte még alig érkezett meg, de máris újabb felhívást tett közzé a közösségi oldalán. Az egykori valóságshow szereplő arról számolt be, hogy közvetlen még mielőtt Mexikóba utazott volna provokáció áldozata volt egy vasúti átjárónál. Nevezetesen az történt, hogy fel akarták gyújtani a nyereményautóját, és ezzel egy időben a testi épségét is veszélybe sodorta egy még ismeretlen elkövető.

 

„Március végén, még mielőtt nekivágtam volna az Ázsia Expressznek, gyanútlanul kormányoztam autómat Érd felsőn, amikor a vasúti átjárónál a velem szemben lévő autós átdobott egy égő cigarettacsikket az autómba. A jó idő miatt le volt engedve az ablak, az égő csikk először az arcomnak csapódott, majd az ölembe esett. Ez egészen pontosan akkor történt, amikor a sorompó felemelkedett, és elhaladtunk egymással szemben. Azonnal megálltam, kiszálltam, majd megfordultam és az elkövető után mentem, miközben hívtam a segélyhívót. Egy darabig követtem, majd sikerült meglógnia. A rendszámát sajnos nem tudtam feljegyezni, de feljelentést tettem az Érdi Rendőrkapitányságon. Néhány napja voltam irategyeztetésen” – idézte fel az esetet a Ripostnak Alekosz.

Az egykori VV-győztest rendkívül feldúlta a kellemetlen inzultus, és nem nyugszik, amíg az illető kézre nem kerül. Egyelőre bízik abban, hogy rendőrség előkeríti a tettes, amennyiben viszont nem bukkannak a cigarettacsikk tulajdonosára, kész a saját kezébe venni az ügyet és hajtóvadászatot indítani.

Börtönbe foglak juttatni, te gazember!

Ha a rendőrség nem kap el, én veszem át az ügyet. És ha a szemembe pattan a cigarettacsikk? Mit képzelsz te? Nem ajánlom, hogy bujkálj, mert már köröznek. Hamarosan úgyis el fognak kapni, és akkor én is ott leszek. Ha kell, nyomravezetői díjat is felajánlok. Zéró tolerancia a bűnözőkkel szemben″ – jelentette ki dühösen Alekosz, aki kifejezetten szeret beleállni a konfliktushelyzetekbe.

forrás: index.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?