Celeb / Híresség

A Kőgazdag Aurél lusta parkolójegyet venni, inkább a kifizeti a bírságot – Már 350 csekket gyűjtött be: „Minden héten kapok párat”

Bárány Aurél, a Kőgazdag Fiatalok című műsor legfiatalabb szereplője nem tartja titokban, hogy igencsak nagy rajongója az autózásnak; korábban azzal büszkélkedett, hogy havonta akár félmillió forintot is képes elkölteni csupán üzemanyagra, most pedig elárulta, hogy ezen kívül más kiadásai is vannak az autói miatt.

 

 

 

A 19 éves fiatal nagy szerelmese az autóknak, ezért igencsak tartalmas gyűjteménnyel rendelkezik. Gyakran cserélgeti a luxusjárműveit, melyek habár külsőre igencsak szemet gyönyörködtetők, a fogyasztást tekintve nem éppen gazdaságosak. Ám a több százezer forintos havi tankolás mellett Aurél elárulta, hogy rengeteg bírságot is ki kellett fizetnie az elmúlt néhány hónapban, ugyanis rengetegszer előfordul, hogy nem fizet a parkolásért.

„Sokszor megbüntetnek, minden héten kapok pár parkolási bírságot. Le is van fotózva valahol, 350 darab büntetésem van. Szabályosan parkolok, viszont általában elfelejtek odamenni a parkolóórához. Vagy úgy vagyok vele, hogy úgyis pár perc múlva visszamegyek a kocsihoz, addig minek fizessek? De már rögtön ott állnak az autó mellett és jön a cédula!” – fejtette ki, hozzátéve, hogy ezen bírságokat nem rögtön fizeti be.

„Mindig kivárom a 15 napos határidőt. Halogató típus vagyok. Beállítok emlékeztetőt a telefonomba, és csak akkor rendezem a számlát, amikor a végső határidőnél jön a jelzés” – mondta Aurél, akit nemcsak parkolás, de gyorshajtás miatt is kaptak már el.

„Háromszor gyorshajtáson is értek az autópályán, egyszer 350 ezer forint volt a bírság, aztán 200 ezer, és volt egy száz-valahány-ezres csekk is” – fogalmazott a fiatal, akinek a baráti körében is hasonló pénzügyi helyzetű emberek vannak.

„Főként gazdag emberek a barátaim. Ha beülünk egy étterembe, az nálunk úgy működik, hogy egyszer én hívom meg a társaságot, aztán legközelebb más a soros. Jó emberismerő vagyok, kiszúrom, ha valaki folyton csak meghívatja magát. Nem fogok mindig én fizetni helyette. Ki vagyok én, az apja?!” – árulta el a Ripostnak.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?