Celeb / Híresség

Házassági évfordulót ünnepel Steiner Kristóf és férje: „Örülünk, hogy egymás karjába és szívébe szálltunk” – fotók

Steiner Kristóf és férje öt éve kötötték össze az életüket férjként és férjként. Az évforduló alkalmából romantikus sorokat osztottak meg.

 

 

 

Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan már évek óta egy párt alkotnak, 2018-ban pedig úgy döntöttek, oltár elé állnak és külföldön mondják ki egymásnak a boldogító igent. Választásuk a kedvenc helyükre esett Tel-Avivban, a flancolás elkerülése végett pedig egy bolhapiacon, egy művészeti galériában házasodtak össze. Legálisan és hivatalosan azonban csak tavaly tették le az esküjüket, amikor Portugáliába utaztak, hogy végleg összekössék az életüket. Az első esküvőjük pontosan öt évvel ezelőtt volt, amely alkalomból szerelmes fotókat és romantikus sorokat tettek közzé.

„5 évvel ezelőtt a mai napon kimondtuk a legjobb igent, amit életünkben kimondhattunk. A szerelem, az igazságosság, az egyenlőség, a szabadság, a boldogság és a szórakozás jegyében házasodtunk össze. Azóta minden reggel és minden este, ha tél van, ha nyár, ha fent vagyunk vagy lent, mindig tudjuk, bármit hozzon is nekünk az élet, mi megoldjuk a magunk módján. Nem hasonlítható össze semmivel, nem állíthatja meg senki és semmi. Soha nem veszítjük el ezt a kapcsolatot – sem akkor, amikor az élet felemel, sem akkor, amikor a mélybe húz” – olvasható az Instagram-oldalukon.

„Követünk el hibákat, küzdünk, néha vitatkozunk, mint más párok, szembenézünk az élet nehézségeivel és kihívásaival, de a nap végén és kezdetén nincs más ember, akivel megtennénk ezt az utat. Hálásak vagyunk, magabiztosak, kíváncsiak, és örülünk, hogy egymás karjába és szívébe szálltunk. Az esküvőnk napján, amikor fogalmunk sem volt a ceremóniáról, rájöttünk: a ruháink teljesen átlátszóak. Később kissé zavarba jöttünk a képek láttán, de valahogy a szerelmünk mindig erősebb volt, mint a szégyenünk – az iránt, amit teszünk, akik vagyunk. Talán részben ez az oka annak, hogy még mindig nem tudunk betelni egymással. 8 éve mondunk igent egymásnak, amióta találkoztunk, minden nap” – áll a posztban.


forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?