Celeb / Híresség

Ezt a piszok jóképű férfit szereti a TV2 sztárja – fotó

Paprika Dorina három és fél év után február közepén szakított szerelmével. Komoly műtéten esett át, kicsit összecsaptak a feje fölött a hullámok, most azonban úgy tűnik, végre pozitív ívet vett az élete.

 

 

 

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Paprika Dorina közel négyéves kapcsolata véget ért. A szakítás okait nem szerette volna megosztani a nyilvánossággal, akkor csak annyit árult el, összecsaptak a feje fölött a hullámok, minden egyszerre zúdult a nyakába.

Paprika Dorina

Paprika Dorina és szerelme elválaszthatatlanok

Óriási hasi műtétjéből még éppen lábadozott, amikor a magánéletében is komoly problémákkal kellett szembenéznie. „Sajnos több szempontból is megborult az életem. Igyekszem minél hamarabb mentálisan is összeszedni magam” – nyilatkozta a Farm VIP egykori sztárja lapunknak egy hónapja.

A szakítást is sokan gyászként élik meg. Dorina kemény csaj, de őt is megviselték a történtek.

Nem vagyok gyenge lelkületű.” 

Akkor összejött minden, éppen a műtét után voltam. Inkább csak a miértekre próbáltam a választ megtalálni.

Úgy gondolom, minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, így a miénkben is akadtak” – árulta el a Ripost érdeklődésére.

Úgy tűnik, a nehéz időszak már a múlté. Dorina sikeresen felépült az operáció után, és kapcsolata is rendeződni látszik szerelmével. A Ripost-nak elmondta, hogy semmit sem akar elkiabálni, de mindketten látnak arra esélyt, hogy onnan folytassák kapcsolatukat, ahol bő egy hónappal ezelőtt abbahagyták.

Nem voltunk együtt jó ideig, de próbáljuk rendezni a sorainkat.”

Nagyon sokat dolgozunk azon, hogy minden a legnagyobb rendben legyen közöttünk.

„Nagyon jóban vagyunk, szeretjük egymást, úgy érzem, minden eddiginél sokkal jobb a kapcsolatunk. Egy rendkívül összeszokott párost alkotunk, mindkettőnket megvisel, ha nem vagyunk jelen egymást életében. Meglátjuk, mit hoz a jövő” – mesélte sejtelmesen Ripostnak.

Paprika Dorina és párja

Sokan bókolnak neki

Dorinát 17 évesen, a TV2 főzőversenyében ismerte meg az ország. Akkor még a Séfek Séfében kerekded idomaival láthattuk őt, azóta pedig óriási változáson ment keresztül: több mint ötven kilót fogyott. A közösségi oldalán rengeteg dicséretet kap nap mint nap az elképesztő átalakulásáért, természetesen a férfiak sem hagyják szó nélkül.

Sok pozitív visszajelzést kapok, mindig meg szoktam köszönni, de ha valaki ismerkedés céljából próbál közelíteni, azt nem veszem komolyan. Elég határozott személy vagyok, az a tapasztalatom, hogy ezt kevésbé szeretik a férfiak. Ráadásul a közösségi oldalaimat még akkor sem használnám társkeresés céljára, ha független nő lennék” – jelentette ki Dorina.

Visszakapta a régi életét

A 18 éves lány éppen két hónappal ezelőtt esett át hasi műtétjén, bár hosszú volt a felépülése, de úgy érzi, végre visszakapta a régi életét. Újra vezet, dolgozik és már edzhet is, ami nagyon hiányzott a mindennapjaiból.

Nagyon jól vagyok, már fájdalmaim sincsenek. Most kell elmennem újabb ellenőrzésre, kíváncsian várom az eredményeimet, hogy alakult a betegségem. Nagyszerű szakemberhez kerültem, gyönyörű munkát végzett, örökké hálás leszek neki. Elkezdtem újra edzeni, egy személyi edző segítségét kértem, és azon dolgozunk, hogy a testem formálódjon. Úgy érzem, végre minden kezd jól alakulni” – mondta mosolyogva Dorina.


forrás: ripost.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?