Egyéb

Sorra menekülnek a szerzők a Fidesz által bekebelezett Libritől

Máshol tervezik megjelentetni könyveiket.

 

Czinki Ferenc, a Szépírók Társaságának elnöke interjút adott a Népszavának, amelyben többek között kérdezték a Libri államosításának ügyéről is, vagyis arról, hogy az Orbán Balázshoz köthető MCC 98,41 százalékos tulajdonába került a Libri Csoport.

„(…) Látunk már példákat arra, hogy több író máris elhatárolódott a Libritől, és a következő kötetüket már nem itt tervezik kiadni (…)”

– mondta a társaság elnöke.

„A magyarországi könyvpiac helyzetében ettől persze még nem történik jelentős változás – legalábbis ami általánosságban illeti az író, a szöveg és a könyv viszonyát –, az új felületek, illetve a hordozók pedig nem tudták elvenni a fókuszt a nyomtatott könyvről, nyilván ezért látta jó politikai-stratégiai döntésnek a fideszes kormány, hogy

ha jól ismert áttételes módszerrel vásárolja magát be a könyvpiacba”

– fejtette ki Czinki Ferenc, hozzátéve, a kérdés az, ki fogja megvenni ezeket az egyre drágábbá váló könyveket.

Czinki szerint nem tudni, meddig terhelhető a nem is olyan széles közönség, a helyzetre pedig nyilvánvalóan az is hatással lesz, hogy a könyvpiac fele épp most váltott gazdát.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?