Egyéb

Az emberek megmutatták a régi fényképeiket, amik emlékeztetik őket rá, hogy milyen hülyék voltak egykoron

Hosszú évek kemény munkájába telik, míg végül kialakul a magunk ízlése. Ez idő alatt pedig általában rengeteg dolgot kipróbálunk, míg végül megtaláljuk a hozzánk illő stílust, sokszor olyanokat is, amiket utólag visszanézve már szégyellünk és legszívesebben letagadnánk. De hát ezek is mi voltunk, szóval mit lehet tenni?! Ideje nevetni rajta egy jót!

 

 

 

1. ,,Igen, én is azok közé a lányok közé tartoztam.”
2. ,,Ma megtaláltam a számítógépes klub régi fényképeit, ahová a 2000-es évek elején jártam. Mindannyian olyan stílusosak voltunk.”
3. ,,A vidámparkra félretett összes megtakarításomat erre a báli ruhára költöttem.”


4. ,,Szülőként most nem tudok másra gondolni, mint hogy mennyi helyet foglalhatott ez a nadrág a mosógépben.”
5. ,,Úgy néztem ki, mint a Már megint Malcolm című sorozat összes karaktere egy személyben.”
6. ,,Megtehettem, hogy így pózolok, hiszen a 90-es évek legmenőbb számítógépe előtt ültem.”
7. ,,A nadrágszíjra rögzített telefonból tökéletesen látszik, hogy 2004-et írtunk éppen.”


8. ,,Életem első munkája az volt, hogy Pókember voltam gyerekzsúrokon.”
9. ,,Ez az anyám és én, 2010 karácsonyán.”
10. ,,Gondosan választottam ki ezt a ruhát a születésnapi bulimra.”
11. ,,Ez én voltam a gót mániám csúcsán.”
12. ,,Anyukám segített elkészíteni ezt a fantasztikus fotót, hogy legyen mit feltöltenem a közösségi oldalakra. Most fizikai fájdalmat okoz, ahogy ránézek.”
13. ,,Milyen büszke voltam az első mobiltelefonomra 2002-ben!”
14. ,,Ez én vagyok, amint 1996-ban napraforgóként pózoltam. Hadd emlékeztessek rá mindenkit, hogy a “Dóra, a felfedező” sorozat csak 2000-ben jelent meg!”
15. ,,A nagymámat meglátogatva mindig szembesülnöm kell vele, hogy a 15 éves koromban készült fotóm lóg a falán.”
16. ,,Az anyukám új fényképezőgépet vett magának, és én voltam a modellje.”

 

 

 

 

17. ,,A gimiben raszta hajat akartam, szóval anyám befonta a hajamat.”
18. ,,Ez én voltam 2006-ban. Akkoriban minden nap egy órát töltöttem azzal, hogy beállítsam ilyenre a hajamat.”
19. ,,A középiskolában egy egész éven át hordtam ezt a cipőt.”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?