Egyéb

Kilőttek az albérletárak – a gatyánk is rámegy a pesti elitnegyedben a lakhatásra

Elszálltak a bérleti díjak.

 

Májusban a lakbérek országosan 1,8 százalékkal, a fővárosban pedig 0,6 százalékkal nőttek egy hónap alatt. Egy év alatt országosan 15,6 százalékkal, míg

Budapesten 16,5 százalékkal emelkedtek az albérleti díjak

– derült ki a KSH legfrissebb lakbérindexéből.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy június közepén Budapesten, sőt országosan is 14-18 százalékkal több kiadó lakásból válogathattak a bérlők, hozzátette: éves összevesztésben, az országos albérletkínálat több mint 11 800 ingatlanból áll. Tehát kijelenthető:

növekedésnek indult az albérletpiaci kínálat.

Ha így folytatódik, akkor talán megakadályozható a bérleti díjak további emelkedése.

Június közepén a tulajdonosok által meghirdetett kiadó lakások bérleti díja átlagosan 230 ezer forint volt.

A legjobban azoknak kellett a pénztárcájukba nyúlni, akik a II. és az V. kerületben béreltek lakást, ahol 350350 ezer forintért kínálták a kiadó lakásokat. A legjelentősebb kínálattal XI. kerület és a XII kerület rendelkezik, ezekben a városrészekben 225-240 ezer forint volt az átlagos bérleti díj.

És mi a helyzet a legolcsóbb kerületekben?

A XVII., a XXI. és a XXIII. kerületben 150-155 ezer forintért mentek a kiadó lakások.

A vármegyeszékhelyeken sem olcsó az élet: átlagosan 130 ezer forinttal kellett számolni májusban, ám városonként jelentős eltérés tapasztalható: a legdrágább vidéki városnak Székesfehérvár tekinthető a maga 167 ezres lakbérével, majd Debrecen és Tatabánya, ahol átlagosan 165-165 ezer forintos bérleti díjat kell kipengetnie az albérlőknek.

A legolcsóbb nagyvárosok között van Salgótarján és Békéscsaba, ahol 90-90 ezer forintért hirdették a kiadó lakásokat.

(index.hu nyomán) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?