Egyéb

Kulcsfontosságú döntésre készül a jegybank: Matolcsyék már készítik az ollót

Lassan vágják a centit.

 

A szokásos keddi kamatdöntésen kemény helyzetbe kerül majd a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa: az utóbbi napokban ugyanis megingott a forint, az infláció is magas, ráadásul a szomszédos háború kapcsán sincs változás.

A szakértők szerint most lehetőség van

újabb 100 bázisponttal csökkenteni

az effektív kamatrátát: így 16 százalékra csökkenne az egynapos betéti tender kamata (a betétgyűjtés egyik eszköze, az MNB fogadja el a bankoktól a betétbe helyezendő összeget a jegybanki kamatszint alapján – a szerk.)

Amennyiben a jegybank ülésenként 100 bázisponttal csökkenti az egynapos betéti rátát, akkor szeptemberre az effektív kamat és az alapkamat egy szinten lehet. A szakértők szerint a forint gyengülése nem akadálya a kamatcsökkentésnek.

Amennyiben szeptemberben összeér az effektív kamat az alapkamattal, hogy megkezdődhet utóbbi csökkentése.

„Jelenleg nagyobb esélyt adok arra, hogy

szeptember után egy-két hónapos kivárás következik,

és amikor már látható, hogy az infláció egy számjegyű szintre csökkent – ami már novemberben megtörténhet, így a jegybank decemberben már ennek tudatában dönthet –, akkor

megindul az alapkamat vágása is”

– mondta Virovácz Péter, az ING vezető elemzője.

Hozzátette, hogy 3 tényező is erősíti a forintot:

  • a javuló inflációs helyzet,
  • a magas kamatkörnyezet,
  • valamint a külső egyensúly fokozatos helyreállítása.

Ugyanakkor az uniós források lehívása körüli bizonytalanság, és a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága gyengítik a hazai fizetőeszközt.

„Egyelőre nem úgy tűnik, hogy őszig tartós változás következne be a kockázati tényezőkben, így továbbra is a 368–378-as sávot tartom valószínűnek. Remélhetőleg valamikor az őszi hónapok végén sikerül pontot tenni az igazságügyi reformok ügyére, amellyel megnyílhat az út az uniós források egy jelentősebb részének lehívásához”

– fogalmazott a szakértő.

(via index.hu) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?