Egyéb

Felszólították Orbánékat a Pegasus-ügyben: Azonnal lépniük kell, különben következménye lesz a kémprogram tiltott használatának

Több dolgot is helyre kell tenniük.

 

Az Európai Parlament képviselői teljes körű vizsgálatot, valamint biztosítékokat sürgetnek a kémprogramokkal való visszaélések ügyében. Friss közleményükben hangsúlyozták:

„A Pegasus és az azzal egyenértékű kémprogramok egy évig tartó vizsgálata során a képviselők azzal érvelnek, hogy a megfigyelőprogramok tiltott használata >>magát a demokráciát<< veszélyeztette, így

hiteles vizsgálatok,

jogszabályi változások, és a meglévő szabályok jobb végrehajtását sürgetik a visszaélések kezeléséért.”

A határozatot 411 szavazattal97 ellenszavazattal 37 tartózkodás mellett elfogadták.

Továbbá felszólították Magyarországot és Lengyelországot, hogy tartsák be az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteit, állítsák helyre a bírói függetlenséget és a felügyeleti szerveket.

A két országnak független bírósági engedélyre lesz szükségük, mielőtt bármilyen kémprogramot telepítenének. Emellett a visszaélések során hiteles vizsgálatot kell folytatniuk, és

garantálniuk kell,

hogy az állampolgárok érdemi jogorvoslathoz jussanak.

Az EP PEGA-bizottsága nemrég megállapította, hogy

„Magyarországon súlyos visszaélések történtek, totális a megfigyelések feletti politikai ellenőrzés.”

vizsgálat eredménye okot adott arra, hogy az uniós intézmény külön felhívja az Orbán-kormány figyelmét az emberi jogok tiszteletben tartására, sőt, nem meglepő, hogy a további megfigyelőszoftverek használatát is feltételekhez kötik.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?