Egyéb

Minden eddigi rekordot megdöntött Novák Katalin – erre mégsem lehet büszke

Meglepő dolgok derültek ki.

 

Mint kiderült, Novák Katalin

25 embernek adott elnöki kegyelmet

idén május 12-ig, amelyek közül 22 kegyelmet egyetlen nap alatt „osztott ki” – írta az atv.hu.

Megírtuk, hogy a köztársasági elnök április végén adott kegyelmet Budaházy Györgynek és a Hunnia-per öt másik vádlottjának is, akiket terrorizmus miatt ítéltek el.

Még soha ennyi elítélt nem szabadult ki elnöki kegyelemmel a rendszerváltás óta, mint idén.

Novák pedig három figyelemre méltó adatot is produkált egy éve tartó regnálása alatt:

  • tavaly az elé került végrehajtási kegyelmi kérvények 5,67 százalékát hagyta jóvá, ilyen magas arányra 1997 óta nem volt példa,
  • emellett a jogerősen még el nem ítélt vádlottaknak adható eljárási kegyelemből tavaly hetet hagyott jóvá, ilyenben 10 éve senki sem részesült,
  • április 27-én pedig – Ferenc pápa látogatására hivatkozva – egyetlen nap alatt 22 kegyelmet adott. Ilyen egy időben kiadott nagy számú elnöki kegyelemre nem volt példa a rendszerváltás óta.

A kegyelmi döntéseket a hivatalban lévő igazságügyi miniszternek – jelenleg Varga Juditnak – hivatalosan ellenjegyeznie kell(ene), arra viszont hosszú ideje nem volt példa, hogy a miniszter szembement volna a köztársasági elnöki határozattal.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?