Egyéb

Ráfázott Orbán példaképe: Itt van a török választás első fordulójának végeredménye

Nem úgy sült el, ahogy tervezte.

 

Hiába nyerte meg a vasárnapi államfőválasztás első fordulóját Recep Tayyip Erdoğan, abszolút többség hiányában újabb kört kell tartani május 28-án – jelentette be Ahmet Yener, a török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke ankarai sajtótájékoztatóján, hétfőn.

A nem hivatalos eredmények szerint Kemal Kılıçdaroğlu ellenzéki jelölt a szavazatok 44,88 százalékát zsebelte be, míg Erdogan 49,51 százalékkal zárta az első kört.

A külföldi szavazatok közül azonban több mint35 ezer még feldolgozásra vár, de így is borítékolható, hogy

egyik jelölt támogatottsága sem ment 50 százalék fölé.

A hivatalos eredmény május 19-én közlik, majd alig 10 nappal később megtartják a második fordulót – közölte a választási tanács elnöke.

Erdogan még nem reagált a bejelentésre, ellenfele azonban a Twitteren osztotta meg követőivel, hogy talpra fognak állni és végül úgyis a nép szava dönt.

(MTI korrigálva) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?