Egyéb

Tovább dagad a botrány: Ungár Péter kőkeményen kiosztotta Novák Katalint, amiért elkövette ezt

Hangsúlyozta, Novák Katalin kijavíthatatlan hibát követett el.

 

Nyílt levelet írt Novák Katalin köztársasági elnöknek Ungár Péter, amelyet az LMP-s politikus Facebook-oldalán tett közzé.

Ungár Péter többek között kiemelte: Novák Katalin elnöki kegyelmet adott Budaházy Györgynek, amivel „súlyos, kijavíthatatlan hibát követett el, amelyet még csak meg sem indokolt”.

A politikus hangsúlyozta: amit Novák tett, „azt csak úgy lehet értelmezni, hogy a Fidesz pártpolitikai akaratát hajtja végre”.

Ungár Péter nyílt levelét változtatások nélkül közöljük:

„Tisztelt Novák Katalin elnök asszony!

A napokban volt egy éve, hogy köztársasági elnöki tisztségét megkezdte. Ebben az egy évben mi számtalan dologban nem értettünk egyet Önnel, legyen szó akár törvények nem visszaküldéséről, akár kinevezésekről. Mégis ezek a konfliktusok sok szempontból a politika normális medrének tekinthetőek, a vitákra egy év múlva talán már senki nem fog emlékezni.

Meglátásom szerint az első olyan döntése, mely szimbolikus értelemben politikatörténeti jelentőséggel bír,

az a Budaházy Györgynek és társainak adott indoklás nélküli végrehajtási kegyelme.

Kezdjük egy fontos részlettel. Indoklás nélkül tette ezt. Ehhez természetesen joga van, sőt ahhoz az ép ésszel felfoghatatlan mondathoz is joga van, hogy a nyilvánosságban mindezt a Szentatya látogatásával indokolja.

De attól, hogy ehhez joga van, ez rendkívül helytelen, és az államfői szereppel véleményem szerint összeegyeztethetetlen.

Mert meg se próbálta tisztességesen elmagyarázni az embereknek, hogy mi indokolta a kegyelmet, miközben egy ilyen döntés esetén ez minimum morális kötelessége lett volna.

Az indoklás hiányában mi is találgatni vagyunk kénytelenek, de valójában megoldást eddig nem találtunk. Nem értjük, hogy a tolerancia és egyetértés önfelkent manifesztuma miért tett így. Mert lehet zéró toleranciát gyakorolni az antiszemitizmus ellen, lehet a társadalmi megbékélés fontosságáról beszélni, és lehet Budaházy Györgynek kegyelmet adni.De ezt a hármat, főleg egyszerre és indoklás nélkül nem lehet.

Ön is tudja, hogy ebben a levélben részletesen tudnám idézni Budaházy György antiszemita és homofób kijelentéseit.

Azt is tudja, hogy Balog Zoltán Püspök úrtól is tudnék idézni, arról, hogy valószínűsíthetően nem spontán és állami szervezetek tudta nélkül vett részt utcai akciókban Budaházy György.

Mégis, úgy döntött, hogy első szimbolikus jelentőséggel bíró döntésével pont ennek a kisnyilaslelkületű provokátornak adott végrehajtási kegyelmet.

Ön is tudja, hogy magyarázattal tartozik.

A jogrendszer végletesen tökéletlen. Magyarországon emberek tömegeinek okoz súlyos problémát, hogy egyszerű ügyek évtizedekig tartanak, hogy a jogszolgáltatás földtörténeti időtávon működik. Ebben közel sem egyedülálló Budaházy György ügye. Ráadásul a másodfokú ítéletben a bíró figyelembe vette az eljárás időhosszát úgy hozott döntést.

Amit Ön tett azt csak úgy lehet értelmezni, hogy a Fidesz pártpolitikai akaratát hajtja végre,

azért, hogy a szélsőjobboldalnak gesztust gyakoroljon, és egy olyan zavaró tényezőt szabadítson újra a magyar politikai életre, aki fölött lebeg a Damoklész kardja, és ugyanúgy performanszai politikai akarattól függenek, mint a kétezres években.

Véleményem szerint

súlyos, kijavíthatatlan hibát követett el, amelyet még csak meg sem indokolt.

Hallgatása csak ront ezen a helyzeten, amit Ön idézett elő.

Tisztelettel,

Ungár Péter”


(Ungár Péter/Facebook) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?