Egyéb

Átszakadt a gát a magyaroknál Orbánék költségvetése után – össztűz zúdul a miniszterelnökre

Nem hagyták szó nélkül.

 

Megírtuk, hogy az Országgyűlés pénteken – a kormánypárti többségnek „hála” – 121 igennel és 44 nem szavazattal elfogadta a 2024-es költségvetést.

A kormányzat vázolta miben reménykednek: jövőre 6 százalékos inflációval, 2,9 százalékos hiánycéllal, valamint 4 százalékos növekedéssel kalkuláltak. Emellett az államadósságot 66,7 százalékra csökkentenék.

Orbán Viktor kormánya rögzítette: „védelmi költségvetést” (?) készítenek 2024-re. Varga Mihály pénzügyminiszter ezzel kapcsolatban közölte: számolnak azzal, hogy a szomszédos orosz-ukrán háború elhúzódik.

Magyarország Kormánya Facebook-oldalán hírt is adtak minderről. Bejegyzésükben pedig azt is elmagyarázták, miért is van szükség „védelmi költségvetésre”.

„Az országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést.

A háború és a hibás szankciók ellenére is megvédjük az ország biztonságát és stabilitását, ezért ez egy védelmi költségvetés”

– írták a kormányzat közösségi oldalán.

Az embereket ugyanakkor már nem dobta fel annyira a hír.

Többen nem értették, miért csak Magyarországon van a világon egyedül „háborús veszélyhelyzet” érvényben, ha Magyarországon nincs is háború. A hozzászólóknak az sem volt világos, miért nem különítettek el többletforrásokat az egészségügy vagy az oktatás területeire.

A kormányzati bejelentéshez több mint 300 hozzászólás érkezett, ezekből válogattunk:

(Magyarország Kormánya/Facebook) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?