Egyéb

Lázárék kastélylopása a dégiek több évtizedes munkáját teszi semmisé

A kastélyok fideszes haverok kezére való játszása nemcsak a közös kulturális kincseink semmibevételét jelenti, hanem több száz érintett helyi lakos életének tönkretételét is a momentumos Bedő Dávid szerint, aki Stummer Jánossal együtt kastélymentő hálózatot szervez az érintett települések részvételével.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, egy megdöbbentő törvénytervezet szerint az elmúlt években közpénzből mintaszerűen felújított és idegenforgalmi látványosságnak berendezett kastélyokat mind átadná Lázár János tárcája közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak vagy más magánjogi szereplőknek. Nemcsak vagyonkezelést, hanem ingyenes tulajdonjogot is lehetne szerezni a tervezet szerint, sőt még a múzeumokból kölcsönzött vagy műtárgypiacon megvett berendezés is az elprivatizált házakban maradna.

Bedő Dávid ás Stummer János momentumos politikusok nemrég az egyik ilyen kastélynál, Dégen jártak, hogy a támogatásunkról biztosítsák a helyieket, akik éveken keresztül szabadon járhattak-kelhettek a kastélyparkban, élvezhették annak gyönyörű környezetét. Több mint ötven helyi lakos látogatott el az általuk szervezett falugyűlésre, hogy elmondja a véleményét, amely egy 2000 fős településen nagy siker.

A helyiek rengeteg személyes történetet osztottak meg velük, amely a kastélyhoz kapcsolódik. Ilyen történet a helyi horgászoké is.

A dégi kastély körül egy olyan tórendszer van, amelyet évtizedek óta a helyi horgászegyesület kezel. Az egyesület tagjai tartották rendben a tavat, gondozták a vizet és annak partját. Nehéz megbecsülni, hogy az elmúlt több mint 40 év alatt mennyi munkát és pénzt raktak bele a helyi horgászcsaládok abba, hogy ez a csodálatos tórendszer létrejöjjön.

Az év elején viszont mindenféle figyelmeztetés nélkül egyszer csak érkezett egy kétsoros e-mail a horgászoknak, hogy 2023. januárjától takarodó van az egyesületnek a kastélyparkból. Se kártérítés, se bármiféle válasz nem érkezett azóta a “nagyuraktól”.

Ökölbe szorul az a bizonyos kéz, amikor ilyen személyes történeteket hall az ember. Minden egyes kormányzati gaztett emberi sorsokat, évtizedes munkákat tesz semmivé. Éppen ezért nem hagyhatjuk, hogy ismét Lázárék nevessenek a végén! Mentsük meg a dégi és az összes lopásra kiszemelt kastélyt!

– írta Bedő, aki Stummerrel együtt kastélymentő hálózatot szervez az érintett települések részvételével.


 



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?