Egyéb

Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter

Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni – mondta Varga Judit, hozzátéve, lemondási szándékát már közölte Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Kedden írta meg a kormánypárti Magyar Nemzet, hogy információi szerint a 2024-es EP-választásokon Varga Judit igazságügyi miniszter fogja vezetni a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját. A lap kérdésére az igazságügyi miniszter ezt nem kívánta megerősíteni, mert erről még a Fidesz elnökségének is döntenie kell. Az azonban biztos, hogy a választás után az Európai Parlamentben szeretné a magyar emberek érdekeit képviselni, s addig is aktívan bekapcsolódik a kampányba – azért pedig, hogy ezt teljes erőbedobással megtehesse, úlius 31-i hatállyal lemond a miniszteri posztjáról.
 

A lapnak Varga Judit azt mondta, a 2024-es EP-választásnak most nagyon nagy a tétje, mivel konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben szeretne aktív szerepet vállalni.

„Ez a feladat viszont, ahogyan miniszteri teendőim is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni”

– jelentette ki.

A lemondás és a brüsszeli megbízás másik oka az lehet, hogy Varga Judit körül egy kicsit kezd elfogyni a levegő az egykori államtitkára, Völner Pál miatt, aki a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb korrupciós ügyének egyik főszereplőjeként éppen a törvény előtt áll. Völner Pál ügyvédje jelezte is, hogy szeretné, ha a tárcavezetőt beidéznék tanúnak. 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?