Egyéb

Gyurcsány Ferenc megfejtette, hogy mi Orbán Viktor legnagyobb trükkje

„A Sátán legnagyobb trükkje, hogy elhiteti magáról, nem létezik” – idézi Baudelaire-t Gyurcsány Ferenc a legújabb, közösségi médiában közzétett posztjában. A DK elnöke szerint Orbán Viktor elhiteti az emberekkel, hogy nem a Fidesz 13 éves kormányzása tehet arról, hogy Magyarország a térség lecsúszó országa lett.

 

Orbán legnagyobb trükkje, hogy elhiteti, Magyarország nyomorúságának nem az ő 13 éves kormányzása, hanem valaki más az oka. Brüsszel, Soros, Gyurcsány és folytathatnánk

– írja Facebook-bejegyzésében az egykori miniszterelnök, majd így folytatja:

Márpedig nem ez a helyzet. Magyarország a térség lecsúszó országa lett.

Alacsony bérekkel, hiperinflációval, bezáró kórházakkal, rendelőkkel, megszűnő háziorvosi körzetekkel, nem mentő mentőszolgálattal, tanárhiányos iskolákkal, lemaradó tudással, kifosztott tanárokkal, meggyalázott kulturális, tudományos élettel, megszűnő sajtó- és vallásszabadsággal, megcsorbított munkavállalói jogokkal, tollvonással félbehagyott sok száz állami beruházással, orosz kiszolgáltatottságban, nyugati elszigeteltségben.

Nem a Sátán tette ezt. Vagy ha igen, az a Sátán nem Brüsszel, Soros vagy Gyurcsány bőrébe bújt.


Hanem?”

FB Post

\n"},"platform":{"code":"pulsembed"},"alignment":"center"}” data-run-module-isrun=”1″>



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?