Egyéb

Botrány: Durván megfenyegetett egy pedagógust a Fidesz-politikus

Nagyon kemény szavakkal dobálózott.

 

„Remélem annyi haszna legalább lesz a státusztörvénynek, hogy a hozzád hasonlók eltakarodjanak a pályáról. Bár kérdés, hogy egyébként mire lennél alkalmazható”

– írta kommentben Cseri Tamás hódmezővásárhelyi fideszes képviselő egy pedagógusnak, miután az nyíltan bírálta az Orbán-kormány státusztörvényét.

A politikus megnyilvánulását már több ezren olvashatták, Hadházy Ákos a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet a történtekre.

A független országgyűlési képviselő az esettel kapcsolatban kifejtette, hogy az itt és most elvének kell érvényesülnie, minél több ember azonnali és határozott fellépése szükséges a hatalommal szemben.

Az érintett pedagógus egyébként 22 éve van a pályán, a szakszervezetnél is tevékenykedik, és elmondása szerint

nem adja fel a harcot

az őket sújtó megszorítások ellen.

Hadházy Ákos bejegyzését változtatás nélkül idéztük:

„Egy vásárhelyi fideszes képviselő nyilvános kommentben fenyeget a bosszútörvénnyel egy tanárt, aki nyíltan bírálja a hatalmat.

Cseri János azt írja, hogy arra lesz jó a státusztörvény, hogy a >>hozzád hasonlók eltakarodjanak a pályáról<<.

Fontos üzenet ez, de ennél SOKKAL FONTOSABB, hogy a megfenyegetett tanárnő

ettől nem ijedt meg

és nevét vállalva háborodik fel a primitív fideszes cinizmus és arrogancia ilyen megnyilvánulásán.

Kovács Szabina 22 éve dolgozik a Klauzál Gábor Általános Iskolában magyartanárként és a szakszervezet tagjaként esze ágában sincsen feladni a harcot.

Sajnos nem túlzás azt mondani, hogy a következő évtizedeink múlnak azon hogy az egyre nyíltabban vaduló hatalomtól egyenként megijedünk-e, vagy rájövünk, hogy ha EGYSZERRE nagyon sokan és nagyon határozottan lépünk fel ellenük, akkor igenis lehet eredményt elérni velük szemben.

És rájövünk-e arra, hogy MOST kell megállítani őket, mert ez a hatalom nem tud leállni és ez a hatalmi arrogancia csak egyre bőszebb lesz. Rájönnek-e az egyes ügyekben (oktatás, erdőírtás, KATA stb) tiltakozók, hogy mindaddig vesztésre vannak ítélve, amíg nem magát a rendszert támadják.

Sajnos sokasodnak azok az ijesztő jelek is, amelyek arról szólnak, hogy

tanárok tömegei döntenek a lelépés mellett.

Azon kívül, hogy jómagam is személyes több ilyen esetről tudok, megdöbbentő jelzéseket kapok olyan piaci cégek munkatársaitól, akik friss munkaerőt keresnek.

Elmondásuk szerint az utóbbi időszakban a jelentkezők negyedede, ötöde tanár, még olyan állásoknál is, amelyeknek

az égadta világon semmi köze a diplomájukhoz.

Pedig tanár nélkül egyszerűen nincs jövő és ez nem egy tüntetési rigmus, hanem a legkeményebb tény.”


(Hadházy Ákos/Facebook) | forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?